Kínálatunkban már elérhetők legújabb és legváltozatosabb ruhakollekcióink. Ezek az új ruhadarabok tökéletes komfortot nyújtanak az év minden időszakában, emellett biztosítják stílusos megjelenésünket is a vízparton. Az írásra kattintva minden részletet megtudhattok róluk!
Az ősz minden évben a legjobb lehetőséget kínálja, hogy nagypontyos horgászataimat egy újabb szintre emeljem. A nagy pontyok aktívan táplálkoznak ez idő tájt, így egy-egy új gondolat vagy ötlet éles körülmények közötti tesztelése hamar egyértelmű eredményeket hozhat. A megszerzett hasznos tapasztalatok fokozatosan épülnek be a horgászataimba, ennek köszönhetően pedig olyan szituációkat is sikeresen meg tudok oldani, amik máskor még feladták a leckét.
Az előző, „A busa program” című írásomban és filmemben bemutattam, hogy hol tart most a sportszerű busahorgászat, és milyen eszközök, kiegészítők és csalogatóanyagok állnak annak rendelkezésére, aki szeretne a planktonevő halakra célzottan is horgászni. A film megjelenését követően több megkeresést is kaptam azzal kapcsolatban, hogy jó lenne egy olyan sorozat, amely lépésről-lépésre bemutat egy adott busafogó technikát. Én pedig, ahogy már megszokhattátok, megpróbálok eleget tenni a kéréseknek!
Ha a kifogott halat hosszabb, rövidebb ideig életben szeretné tartani és mindezt a legkíméletesebb körülmények között, akkor helyezze pontyzsákba. A közepesen sűrű szövésű, rendkívül erős hálóban megnyugszik hala és garantáltan életben tartható. A nyálkahártyát nem ingerlő speciális anyagba, a bognártüske sem akadhat bele. Ráadásul fényképezés és mérlegelés után, gond nélkül visszahelyezheti éltető elemébe, mert biztos lehet benne, hogy zsákmánya nem sérült. Színe: sötétkék.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ha a kifogott halat hosszabb, rövidebb ideig életben szeretné tartani és mindezt a legkíméletesebb körülmények között, akkor helyezze pontyzsákba. A közepesen sűrű szövésű, rendkívül erős hálóban megnyugszik hala és garantáltan életben tartható. A nyálkahártyát nem ingerlő speciális anyagba, a bognártüske sem akadhat bele. Ráadásul fényképezés és mérlegelés után, gond nélkül visszahelyezheti éltető elemébe, mert biztos lehet benne, hogy zsákmánya nem sérült. Színe: sötétkék.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.