Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ha a kifogott halat hosszabb, rövidebb ideig életben szeretné tartani és mindezt a legkíméletesebb körülmények között, akkor helyezze pontyzsákba. A közepesen sűrű szövésű, rendkívül erős hálóban megnyugszik hala és garantáltan életben tartható. A nyálkahártyát nem ingerlő speciális anyagba, a bognártüske sem akadhat bele. Ráadásul fényképezés és mérlegelés után, gond nélkül visszahelyezheti éltető elemébe, mert biztos lehet benne, hogy zsákmánya nem sérült. A pontyzsákot a hozzá adott tartóban szállíthatjuk. Színe: zöld. Mérete: 120x80 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ha a kifogott halat hosszabb, rövidebb ideig életben szeretné tartani és mindezt a legkíméletesebb körülmények között, akkor helyezze pontyzsákba. A közepesen sűrű szövésű, rendkívül erős hálóban megnyugszik hala és garantáltan életben tartható. A nyálkahártyát nem ingerlő speciális anyagba, a bognártüske sem akadhat bele. Ráadásul fényképezés és mérlegelés után, gond nélkül visszahelyezheti éltető elemébe, mert biztos lehet benne, hogy zsákmánya nem sérült. A pontyzsákot a hozzá adott tartóban szállíthatjuk. Színe: zöld. Mérete: 120x80 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.