Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
A Nevis Flashback Carp kedvező árával és kiváló teljesítményével hívja fel magára a figyelmet. Olyan modern pontyozó botot sikerült alkotni, amellyel átlagon felüli dobásokat érhetünk el, ugyanakkor a fárasztáskor progresszív akciójának köszönhetően hamar felőrli a kapitális halak erejét. Az orsótartó tökéletesen rögzíti az orsót a boton nincsenek felesleges lötyögések. Sok pontyozó botnál (rövidebb méretnél) túl magasra teszik az orsótartót, ezért a rövidebb kezű horgászok nehézkesen tudnak dobni velük. Ennél a botnál megtalálták azt az optimális nyélhosszt, amellyel még könnyen kezelhető, ugyanakkor nem ront a bot egyensúlyán. A 3 m-es modell behúzós horgászatnál előnyös, a hosszabb modellek dobós pecára kiválóak.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
A Nevis Flashback Carp kedvező árával és kiváló teljesítményével hívja fel magára a figyelmet. Olyan modern pontyozó botot sikerült alkotni, amellyel átlagon felüli dobásokat érhetünk el, ugyanakkor a fárasztáskor progresszív akciójának köszönhetően hamar felőrli a kapitális halak erejét. Az orsótartó tökéletesen rögzíti az orsót a boton nincsenek felesleges lötyögések. Sok pontyozó botnál (rövidebb méretnél) túl magasra teszik az orsótartót, ezért a rövidebb kezű horgászok nehézkesen tudnak dobni velük. Ennél a botnál megtalálták azt az optimális nyélhosszt, amellyel még könnyen kezelhető, ugyanakkor nem ront a bot egyensúlyán. A 3 m-es modell behúzós horgászatnál előnyös, a hosszabb modellek dobós pecára kiválóak.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.