Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
A Prologic C1 Avenger nagyon karcsú, magas modulusú karbonból készült blankra épült bot, mely több méretben, illetve dobósúlyban kapható. A botok dobósúlya mellett, azok akciója is fel van tüntetve: az AR (allround) jelzés az elsősorban fárasztáshoz optimalizált akciójú botokat jelzi, míg az XD (extra distance) jelzéssel ellátott botokat távdobásra hangolták.
Az Avenger botok japán zsugorcső borítású, osztott nyéllel vannak szerelve, szuper könnyű gyűrűsorral, minden boton 16 mm-es spiccgyűrűvel, a 3 méteres verzió kivételével minden boton 50 mm-es keverőgyűrűvel és eloxált alumínium Inspire orsótartóval.
Tulajdonságok
Méret: 360 cm
Tagok száma: 2
Dobósúly: 3.5 LB
Súly: 360 g
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
A Prologic C1 Avenger nagyon karcsú, magas modulusú karbonból készült blankra épült bot, mely több méretben, illetve dobósúlyban kapható. A botok dobósúlya mellett, azok akciója is fel van tüntetve: az AR (allround) jelzés az elsősorban fárasztáshoz optimalizált akciójú botokat jelzi, míg az XD (extra distance) jelzéssel ellátott botokat távdobásra hangolták.
Az Avenger botok japán zsugorcső borítású, osztott nyéllel vannak szerelve, szuper könnyű gyűrűsorral, minden boton 16 mm-es spiccgyűrűvel, a 3 méteres verzió kivételével minden boton 50 mm-es keverőgyűrűvel és eloxált alumínium Inspire orsótartóval.
Tulajdonságok
Méret: 360 cm
Tagok száma: 2
Dobósúly: 3.5 LB
Súly: 360 g
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.