Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Egy remek bojlis botot készített az EUROSTAR azoknak a horgászoknak, akik nem tudnak sokat szánni egy jobb bot vásárlására, mégis egy megfelelő botot szeretnének vásárolni megbízható gyártótól. A kezdő bojlis horgászok igényeit teljes mértékben kielégíti. A D-Max Fuegos Carp 360 bot megnyerő kivitelezése és kedvező árfekvése mindenkire csábítóan hat. A 3,60 méteres hosszú testen 7 db különösen nagy keménységű SIC gyűrű található. A maximum 3 Lbs dobósúlya könnyed, távoli dobások kivitelezését biztosítja. Könnyen el lehet sajátítani vele a dobás, és a fárasztás technikáját. A karbon kompozit alapanyag a legnagyobb próbákat is kiállja. Szállítási hossza a háromrészes botnak 127 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Egy remek bojlis botot készített az EUROSTAR azoknak a horgászoknak, akik nem tudnak sokat szánni egy jobb bot vásárlására, mégis egy megfelelő botot szeretnének vásárolni megbízható gyártótól. A kezdő bojlis horgászok igényeit teljes mértékben kielégíti. A D-Max Fuegos Carp 360 bot megnyerő kivitelezése és kedvező árfekvése mindenkire csábítóan hat. A 3,60 méteres hosszú testen 7 db különösen nagy keménységű SIC gyűrű található. A maximum 3 Lbs dobósúlya könnyed, távoli dobások kivitelezését biztosítja. Könnyen el lehet sajátítani vele a dobás, és a fárasztás technikáját. A karbon kompozit alapanyag a legnagyobb próbákat is kiállja. Szállítási hossza a háromrészes botnak 127 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.