Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
A Never Crack Bank Cat azon horgászoknak készült, akik nem tűrnek kompromisszumokat, így a WFT az összes minőségi szabványt egységesítette ebben a botban. Megbízható botok, a legnagyobb harcsák horgászatához.
Rendkívül tartós széria, parti horgászoknak ajánlott a 315 cm-es verzió. A Never Crack technológia miatt, ezek a botok szinte törhetetlenek, így a kapitális harcsák horgászatához is tökéletes alternatívát kínálnak.
Extra erős LTC gyűrűsor és DPS orsótartó került a blank mellé.
A leghatékonyabb és legbiztosabb harcsázó botok egyike.
Teljes egészében kiváló minőségű duplon anyaggal borított, esztétikus, ívelt fazonú, modern kialakítású nyél. A kemény, szivacsszerű felületnek köszönhetően akár nedves kézzel is stabil fogást biztosít a a horgászat teljes ideje alatt.
A botra a leggyakrabban alkalmazott csavaros orsótartó került. A több évtizede használt típus népszerűsége az egyszerűségben és a megbízható felépítésben rejlik. Az orsó rögzítésére két darab, az orsótalp befogadására képes, műanyagbetétes pofa szolgál, melyek közül az egyik egy nagyméretű anyával szorítható meg.
A nagytestű, agresszíven védekező halak fárasztása során fontos, hogy a horgászkészség minden egyes eleme megbízható minőségű legyen. A kopásálló felülettel ellátott, erősített gyűrűsor jól tűri a kemény, hosszantartó fárasztásokkal járó igénybevételt is.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.