A távdobó felszerelések folyamatos fejlesztése egyre nagyobb határokat feszeget, és a botok, orsók specializálása már elért arra a szintre, hogy kizárólag a horgászon, na meg a fizikán múlik, hogy milyen messzire veti be végszerelékét. Ebben az írásban a megújult By Döme TEAM FEEDER Master Long Cast 6600 és 6700-as orsóit szeretném akció közben bemutatni.
A Haldorádó újdonságai között az egyik legérdekesebb és legnagyobb népszerűségnek örvendő termékcsalád a Monster. Ahogy a neve is sugallja, ezekkel a csalikkal, pellet boxokkal és aromákkal jó eséllyel vehetjük üldözőbe vizeink „szörnyeit”. Ugyanakkor van e termékcsaládnak egy method csalija is, és lássuk be, methoddal alapvetően nem az óriás halakra szoktunk horgászni. De akkor mire tudja használni ezeket az újdonságokat egy method horgász? Ebben az írásban bemutatok néhány hasznos ötletet.
A címben szereplő orsók paramétereinek bemutatása már egy korábbi írásban és videóban megtörtént, így most inkább a használati értéküket szeretném prezentálni. Az általános horgászatokhoz ideális orsókat természetesen egy hétköznapi feederezés során mutatom meg, kiemelve, hogy mely tulajdonságok miatt érdemes egy kezdő vagy éppen haladó horgásznak e szerkezeteket választani.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Wizard Vertix Boat JIG harcsázó bot
Erő-Kényelem-Megbízhatóság!!
Tervezése során többszörösen túlbiztosították, így szinte kizárható a bot sérüléséből adódó halvesztés.
Végletekig terhelhető, IM8 anyag és a bottesten elhelyezett erősített, masszív SIC gyűrűsor brutális harcot tesz lehetővé, így olyan horgászoknak ajánljuk, akik sportos, embert próbáló csatákra vágynak a Duna, Tisza és a Pó legnagyobb lakóival.
Nyéltoldós kialakítása miatti igazi csónakos peca! Kuttyogatáshoz tökéletes pálca, ami tökéletesen kézre fog állni, emelgetés vagy bevágás során is!
Ez a típus a kuttyogatás mellett, bármilyen vertikális, emelgetős harcsás módszerre, illetve nagyobb plasztikokkal való jigezésre is kiváló!
A felső duplon markolatnak köszönhetően a fárasztás során sokkal nagyobb erőt tudunk kifejteni, anélkül, hogy botunk károsodást szenvedhetne.
A brutál erős orsótartó stabilan tartja még a legnagyobb méretű orsókat is.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Wizard Vertix Boat JIG harcsázó bot
Erő-Kényelem-Megbízhatóság!!
Tervezése során többszörösen túlbiztosították, így szinte kizárható a bot sérüléséből adódó halvesztés.
Végletekig terhelhető, IM8 anyag és a bottesten elhelyezett erősített, masszív SIC gyűrűsor brutális harcot tesz lehetővé, így olyan horgászoknak ajánljuk, akik sportos, embert próbáló csatákra vágynak a Duna, Tisza és a Pó legnagyobb lakóival.
Nyéltoldós kialakítása miatti igazi csónakos peca! Kuttyogatáshoz tökéletes pálca, ami tökéletesen kézre fog állni, emelgetés vagy bevágás során is!
Ez a típus a kuttyogatás mellett, bármilyen vertikális, emelgetős harcsás módszerre, illetve nagyobb plasztikokkal való jigezésre is kiváló!
A felső duplon markolatnak köszönhetően a fárasztás során sokkal nagyobb erőt tudunk kifejteni, anélkül, hogy botunk károsodást szenvedhetne.
A brutál erős orsótartó stabilan tartja még a legnagyobb méretű orsókat is.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.