A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
Ha valaki meghallja a LEGENDÁS HARCSÁS VIZEKEN c. filmsorozat címét bárhol a nagyvilágban, szinte biztos, hogy elsőként Spanyolország és az Ebro folyó, majd Olaszország és a Pó folyó jut az eszébe.
Az amerikai North Fork Composites cég egyik legújabb blankja a Fast & Furious pergető bot. Gary Loomis, a blank és horgászbot gyártás koronázatlan királya Amerikában, a GLoomis brand megalkotója, mely már a Shimano tulajdona. Gary, az életét a tökéletes horgászbotok gyártására adta, így töretlenül a legjobbat is még jobbá kívánja tenni csapatával.
Ebbe a bottestbe „lehelt életet” RodBuilder Máté magyar botépítő, melynek a rövidítéséből ered az RBM márka. Mitől másabb egy épített bot, mint a „gyári”, széria botok? Attól, hogy olyan paramétereket lehet elérni a bottal, amit a széria botok esetében nagyságrendileg magasabb ár-sávban láthatunk csak. De ami ettől talán sokkal fontosabb, hogy speciális igények kiszolgálására készíthetők el. Ez ennél a botnál talán a legszembetűnőbb.
A Fast & Furious egy igazi sokrétű pálca, mely kiváló választás azoknak, akik most vágnak bele az RBM botok és egy részes botok világába. Erős, strapabíró anyaga miatt kevésbé érzékeny a kisebb balesetekkel szemben, mint „bolti” társai.
A Banger verzió egy mindenes nagyvadas bot, főként nagyobb gumik, wobblerek, vertikális csalik nélkülözhetetlen társa. Szándékosan dupla talpú gyűrűkkel lett szerelve, az izmos blank csillapításának lassítása érdekében, hogy akár a 7-8 grammos duci crank-eket is pontosan lője ki az éjszakában és ne a bokorban, avagy fán landoljon csalink a harcsák szája helyett. A bot teljes egészében dolgozik fárasztás közben, de folyamatosan egyre több erőt ad le, így kényszerítve a halunkat egyre közelebb a leakadás veszélye nélkül. Az extrém eseteket leszámítva, egy remek csukás, harcsás bot ez, megfizethető áron!
A Killer verzió Magyarország első harcsás blankja, mellyel a gyártó RodBuilder Máté ismeretséget szerzett a nagybajszosokat üldözők körében. Mindent tud, amit egy harcsapergető botnak tudnia kell. Az elképesztő gerinc egy kellemesen rugalmas spiccel párosul, mely egységet alkot az alsó résszel. Ezzel a 10 grammos crank-eket is pontosan dobhatjuk, de az 50-70 grammos csalikat is borzalmas távolságra képes kilőni, persze ha erre van szükség. A harcsa irányítása nem kérdés ezzel a bottal, a mi izomzatunkon, és nem a boton fog múlni a siker!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.