A folyóvízi harcsázás más „kávéház”! Próbáltam egy nyugodt(nak hitt), duzzasztott részen a tűzkeresztségen átesni és első folyami harcsáimat megfogni. A természet azonban mindent felülírt, és az áradó Duna nem kímélt minket sem. Hogyan lehet ilyenkor horgászni, milyen módszerekkel lehetünk extrém körülmények között is eredményesek? Ebből az írásból és filmből kiderül!
A Haldorádó termékek fejlesztése során az elsődleges szempont mindig a funkcionalitás, a könnyen kezelhetőség és a praktikum volt. Igyekszünk felhasználóink számára olyan horgászcikkeket készíteni, amelyek eredményességüket és kényelmüket szolgálják. 2025-ben egy új, horgászdobozokból álló termékcsalád kerül forgalomba, melyek tagjai megkönnyítik az aprócikkek tárolását és rendszerezését. Elsősorban a pontyhorgászok és a feeder technikát használók számára nyújthatnak ötletes megoldásokat ezek a boxok, melyek kemény műanyagból, erős csatokkal készültek a hosszú élettartam érdekében.
A szeszélyes tavaszt követően hamar beköszöntött az igazi nyár, s vele a kánikula. Horgászni ekkor sokkal könnyebb, ám halat fogni már nem biztos. Csak akkor van rá esély, ha a megfelelő csalogatóanyagot a lehető legjobb technikával vetjük be! A legtöbb kérdés most nem a „miértekről és a hogyanokról” érkezett, hanem arról, hogy mit is érdemes ilyenkor a halak csalogatására használni.
Wizard Bokor Spin pergető bot - Bokor Károly ajánlásával!
Hosszú ideje tartó pergető horgászataim közben számtalanszor fogalmazódtak meg bennem azok az elvárások, amit a pergető botnak tudnia kell.
A legfontosabb szempontokat nem nehéz megfogalmaznunk. Könnyű átlátni, hogy a műcsalit pontosan, néha hosszan dobnunk, vezetnünk, és érzékelnünk kell. Ezek után pedig a hal rávágásának érzékelése, a hatékony bevágás és a fárasztás magabiztos teljesítése az, amit kívánunk a bottól. Minden elvárásunk fontos, de ha a pergető botokat egyetlen, számomra legfontosabb tulajdonsággal kellene jellemeznem, úgy a gerincességet emelném ki.
A Bokor Spin bottestek ennek figyelembevételével lettek megválasztva. A korszerű alapanyag a gyorsaság, az azonnali közvetítés kulcsa. Gerincesek, tehát erősek, gyorsak, és ehhez képest mégis könnyűek ezek a pálcák. A gerinces gyorsaság, a rugalmas erő a halak megakasztásának és sikeres kifárasztásának a záloga. Gondoljunk csak arra, milyen csontos egy csukának, vagy süllőnek a szája, de a harcsát is említhetjük. A kemény csontlemezek közé túl könnyed, bepuhuló bottal rendesen bevágni lehetetlen.
Nagyon sok ragadozó a horgok gyenge akadása miatt szabadul meg a műcsalitól. A siker szempontjából döntő az optimális bevágás. A fárasztáskor nagyon jó érzés, ha erőtartalékaink vannak a pálcában, ha irányítani, emelni, vezetni, valóban fárasztani tudjuk a ragadozókat. Soha nem tudhatjuk, mikor találkozunk kapitális rablóhallal, ennek érdekében botunk legyen magabiztos, én legfontosabb szempontoknak ezeket az elvárásokat tekintettem.
A botok sűrűnek mondható gyűrűzése végigfut a testen, így a zsinórtól kapott terhelés a botot sok ponton érik, szinte egyben dolgoztatják. Erőteljesebb dobáskor, és főként fárasztáskor így a teljesebb bottest sok pontra osztva kapja a terhelést. A bot markolati része biztos fogású, az orsórögzítés, a két bottag illesztése is erőt sugárzó. A tesztelő időszak pergetéseinek tapasztalatai alapján mondhatom, hogy a Bokor Spin különböző méretű botjai, a jellemző gerincességük miatt, meglehetősen széles skálán használhatóak.
A 212 cm hosszúságú bot dobósúly tartománya 07–25 gramm. A könnyebb súlyú, kisebb méretű villantókhoz, kisebb méretű wobblerekhez, plasztik műcsalikhoz is ajánlott. A kisebb testű rablóhalak támadásait, rávágásait is jól közvetíti. Rövidnek mondható méretével főként a csónakos pergetések botja. Kisebb, 2500 – as méretű orsóval, 0,10-0,15–ös átmérőjű fonott zsinórral harmonikus egységet alkot. A 232 cm hosszúságú pergető bot partról és csónakból egyaránt jól használható.
A 10-30 gramm dobósúly inkább az alkalmazható műcsalik méretét, mintsem a bot teljesítőképességét mutatja. A közepesebb méretű körforgókat, támolygó villantókat, intenzívebb veretésű wobblereket is jól érzékelhetően vezethetjük vele. A bothoz a 2500 -3000–es méretű orsó, 0,15-0,17–es zsinórral ajánlható. Csukapergetésre, wobbleres és plasztikos süllőzésre, balinozásra egyaránt jó választás.
A 272 cm-es bot, 15-40 gramm dobósúllyal, a közepes és nehezebb műcsalikkal történő parti pergetéshez nagyszerűen megfelel. Közepes méretű orsóval, 0,17-0,20 – as fonott zsinórral használhatjuk. A nagy csukákat rejtő vizeken is megbízható társunk lehet. Kapitális süllőket, váratlanul érkező harcsákat is biztonsággal fáraszthatunk vele. Könnyen kivitelezhető, hosszú dobásokkal eredményesen balinozhatunk a segítségével.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.