Egy olyan előkét szeretnék bemutatni, mely gyorsan nagy kedvencem lett. Elsősorban behúzós horgászatok során alkalmazom, de dobós módszernél is hatékony. A legtöbb nagy halamat ez a rig adta, lássuk, melyik is ez, és hogyan készítem!
A folyamatos fejlesztő munka és a modern, dinamikusan fejlődő gyártástechnológia újabb és újabb határokat nyit, mi pedig igyekszünk a lehető legjobban kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, természetesen szem előtt tartva a vásárlói igényeket, illetve a korszerű trendeket. A folyamat eredményeként büszkén mutatjuk be a By Döme TEAM FEEDER paletta legújabb bottartó fej kollekcióját!
A téli fagyos túrák után jólesett már egy kicsit felmelegedni és egy olyan országban horgászni, ahol télen is pezseg az élet, ahol felrobban a víz, ha megakasztasz egy nagytestű halat. Annyira vágytam már erre az érzésre, annyira szerettem volna megküzdeni egy izmos, kapitális hallal!
Kínálatunk pergető bot palettáját ezúttal egy olyan márkával, illetve annak egyik kiváló modelljével bővítettük, ami kifejezetten az UL (ultra light) pergetés szerelmeseinek, s azon belül is a könnyed pisztrángos, domolykós módszereket favorizálóknak kínál nagyszerű alternatívát. Ismerjétek meg a Loomis & Franklin Trout Spinning pálcákat! Ez a típus egy pille könnyű, kellemesen rugalmas, de egyben gyors akcióval rendelkező pisztrángos bot, IM-7 carbon blankkal. Az egész bottestet, illetve a nyelet is tökéletes egyensúly, valamint elegáns, kecses megjelenés jellemzi. Gyönyörű osztott parafás nyele extra könnyű, de stabil és egyben kényelmes fogást biztosító grafit-alu orsótartóval lett ellátva. Ez 100%-os tartást garantál, minden körülmény között, legyen szó bármilyen orsóról.
Összességében egy modern, letisztult dizájnú, igazán igényes UL pergető bot, a parafás változatot kedvelő horgászoknak maximálisan ajánljuk!
A Loomis & Franklin Trout Spinning botok főbb tulajdonságai:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Kínálatunk pergető bot palettáját ezúttal egy olyan márkával, illetve annak egyik kiváló modelljével bővítettük, ami kifejezetten az UL (ultra light) pergetés szerelmeseinek, s azon belül is a könnyed pisztrángos, domolykós módszereket favorizálóknak kínál nagyszerű alternatívát. Ismerjétek meg a Loomis & Franklin Trout Spinning pálcákat! Ez a típus egy pille könnyű, kellemesen rugalmas, de egyben gyors akcióval rendelkező pisztrángos bot, IM-7 carbon blankkal. Az egész bottestet, illetve a nyelet is tökéletes egyensúly, valamint elegáns, kecses megjelenés jellemzi. Gyönyörű osztott parafás nyele extra könnyű, de stabil és egyben kényelmes fogást biztosító grafit-alu orsótartóval lett ellátva. Ez 100%-os tartást garantál, minden körülmény között, legyen szó bármilyen orsóról.
Összességében egy modern, letisztult dizájnú, igazán igényes UL pergető bot, a parafás változatot kedvelő horgászoknak maximálisan ajánljuk!
A Loomis & Franklin Trout Spinning botok főbb tulajdonságai:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.