Egy olyan előkét szeretnék bemutatni, mely gyorsan nagy kedvencem lett. Elsősorban behúzós horgászatok során alkalmazom, de dobós módszernél is hatékony. A legtöbb nagy halamat ez a rig adta, lássuk, melyik is ez, és hogyan készítem!
A folyamatos fejlesztő munka és a modern, dinamikusan fejlődő gyártástechnológia újabb és újabb határokat nyit, mi pedig igyekszünk a lehető legjobban kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, természetesen szem előtt tartva a vásárlói igényeket, illetve a korszerű trendeket. A folyamat eredményeként büszkén mutatjuk be a By Döme TEAM FEEDER paletta legújabb bottartó fej kollekcióját!
A téli fagyos túrák után jólesett már egy kicsit felmelegedni és egy olyan országban horgászni, ahol télen is pezseg az élet, ahol felrobban a víz, ha megakasztasz egy nagytestű halat. Annyira vágytam már erre az érzésre, annyira szerettem volna megküzdeni egy izmos, kapitális hallal!
A Spinfisher orsókat 1963-as év óta forgalmazza a Penn cég, melyekből a legnagyobb darabszámot forgalmazták a világon azon horgászmódszerekhez, ahol a legfontosabb szempont az erő és a megbízhatóság.
Az új Spinfisher VII Spinning már az hetedik generációja a szériának, mely egy extra felső kategóriás, teljesen fémből készült, rendkívüli erőhatásoknak is ellenálló orsó, a tudáshoz képest kedvező áron. Az új Spinfisher VII széria sós vízálló tömítéssel, vaj sima futással, karbon féklamellákkal és távdobó dobperemmel is bír! A belső szerkezete edzett acél, erős vastag tengellyel, ami alul is alá van támasztva. A fém foglalatokban minőségi zárt, korrózió mentes golyóscsapágyakat helyeztek el, a hajtókar pedig egybe fém, menetes megszoríthatósággal, ami a legerősebb technikai megoldás.
Precíz, finom, karbon lamellás első fékkel rendelkezik, ami a legnagyobb terhelésnél és a halak gyors kirohanásainál sem tapad le. A 9500-ös méret erejénél és finom futásánál fogva tulajdonképpen bármely nagyhalas horgászmódszernél tökéletes választás.. Fonott zsinórral is terhelhetjük, így a legnagyobb halakra is eséllyel pályázunk extrém körülmények között is.
Megbízható, univerzális használhatóság.
Tulajdonságok:
- 5+1 csapágy
- 95-ös méret
- Bivalyerős elsőfék
- Fékerő: 20.1 kg
- 4,2:1 áttétel
- 1052 gramm
- Fém dob
- 1 fordulat=107 cm zsinórbeszedés
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.