A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Ha eddig gondolkodtál egy etetőhajó vásárlásán, ne habozz, most segítünk választani! Vásárlóink körében nagy népszerűségnek örvendenek a Boatman etetőhajók. Számos kérdést és megkeresést kaptunk és kapunk a mai napig ezekkel kapcsolatban, ezért úgy döntöttünk, hogy ezeket egy írásban, illetve kisfilmben részletesen bemutatjuk, illetve néhány hasznos gondolatot is megosztunk róluk. Neked, Kedves Vásárlónk, már csak a megfelelőt kell kiválasztani és élvezni a halfogás örömét!
A folyamatos fejlesztő munka és a modern, dinamikusan fejlődő gyártástechnológia újabb és újabb határokat nyit, mi pedig igyekszünk a lehető legjobban kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, természetesen szem előtt tartva a vásárlói igényeket, illetve a korszerű trendeket. A folyamat eredményeként büszkén mutatjuk be a By Döme TEAM FEEDER paletta legújabb bottartó fej kollekcióját!
A Shimano ikonikus pontyhorgász orsójának kistestvére, a méltán híres Medium Baitrunner Long Cast legújabb modellje, az XTB LC megérkezett webáruházunkba! Akárcsak a horgászok részéről, úgy általunk is nagy érdeklődés várta, s mostanra nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy ennek a több évtizede fennálló konstrukciónak a legfrissebb fejlesztése is mérföldkövet állít a típus történetében! Az XTB LC a legjobb, legmodernebb Shimano technológiákkal felvértezve kínál tökéletes alternatívát a minőségre, megbízhatóságra és garantáltan hosszú élettartamra vágyó horgászoknak! Az orsó minden eleme tudatos, szisztematikus tervezés eredménye, melyek elsősorban a távdobás segítik. Ennek fő komponense a tekintélyes AR-C fém dob, ami lassú oszcillációs rendszerrel, illetve 2 sebességes Aero Wrap II zsinórfektetéssel társul. Ez a kombináció elképesztően pontos, egységes zsinórprofilt eredményez a dobon, amiről könnyedén és villámgyorsan pereg le a damil dobás után. Az orsó elmaradhatatlan része az X-Ship rendszer, amely kétpontos támasztással biztosítja a fogaskerekek gördülékeny átvitelét és stabilitását. Ebből a horgász a gyakorlatban annyit érzékel, hogy az orsója gyönyörűen sima futással dolgozik. Szintén ezért felel a 4 db rozsdamentes acél golyóscsapágy, amik extra A-RB védelmet kaptak a tartósság érdekében. Érdemes megemlíteni a szerkezet kapcsán, hogy a fogaskerekek újratervezése minimalizálta a súrlódást és nem utolsó sorban növelte az erőátvitelt a hosszú alumínium hajtókartól egészen a rotorig! Mindez nagyobb forgatónyomatékot és csévélési teljesítményt biztosít, így könnyebbé teszi a legnagyobb halak fárasztását is! Az XTB LC 5500 ideális választás azok számára, akik közepes kiterjedésű vízterületeken, rövidebb bojlis bottal vagy feeder technikával keresik a halakat, s ehhez nem kiemelt kritérium a legnagyobb dobások elérése, de nem árt, ha van az orsóban tartalék! Aki bizalmat szavaz a Shimano legújabb remekművének, biztosra veheti, hogy olyan segítő társra lel ebben az orsóban, amit sok-sok éven keresztül használhat megelégedéssel! Ráadásul ehhez olyan kedvező áron juthat hozzá, amilyenre még nem volt példa a Medium Baitrunner orsók történetében!
A SHIMANO Medium Baitrunner XTB LC 5500 főbb technikai jellemzői:
Nem csupán ígéret, hanem valós kiemelt garancia!
A Shimano a 2017-es évtől minden botjára és orsójára extra időtartamú, 1+1 évre vállal garanciát! Eredetileg 1 év jár alapból a termékekhez, ám azok minősége és tartóssága alapján ezt megtoldotta további+1 év garancia kiterjesztéssel, mely a garancia jegyen leírtak alapján a regisztráció után jár a vásárlóknak.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.