Egy olyan előkét szeretnék bemutatni, mely gyorsan nagy kedvencem lett. Elsősorban behúzós horgászatok során alkalmazom, de dobós módszernél is hatékony. A legtöbb nagy halamat ez a rig adta, lássuk, melyik is ez, és hogyan készítem!
A folyamatos fejlesztő munka és a modern, dinamikusan fejlődő gyártástechnológia újabb és újabb határokat nyit, mi pedig igyekszünk a lehető legjobban kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, természetesen szem előtt tartva a vásárlói igényeket, illetve a korszerű trendeket. A folyamat eredményeként büszkén mutatjuk be a By Döme TEAM FEEDER paletta legújabb bottartó fej kollekcióját!
A téli fagyos túrák után jólesett már egy kicsit felmelegedni és egy olyan országban horgászni, ahol télen is pezseg az élet, ahol felrobban a víz, ha megakasztasz egy nagytestű halat. Annyira vágytam már erre az érzésre, annyira szerettem volna megküzdeni egy izmos, kapitális hallal!
Az új REIVA orsók kifejezetten pergető horgászok számára készültek, a horgászmódszer igényeinek maximális figyelembevételével. Az újabb, modernebb dizájn mellett természetesen ez a széria magas műszaki jellemzőkkel is bír, amitől az egyik legjobb ár-érték arányú modellként tartják számon.
Elenyésző súlya mellett kiemelkedő a könnyített rotor és a soklamellás, fékbetétekkel készült precíz elsőfék rendszer, ami önmagában garantáltja a használati élményt és a hosszú élettartamot. 7+1 csapággyal van szerelve az orsó a tökéletesen sima futásért. Tűgörgős visszaforgás gátló rendszer és precíziós géppel esztergált bronz csiga emeli a műszaki tartalmat. A korrózióálló grafit ház rendkívül stabil, az alacsony súly ellenére. Könnyű, kellemes fogású EVA hajtókarfogantyú hosszú használat esetén sem válik kényelmetlenné.
A precíziós, S-CURVE dobemelő rendszer felelős a tökéletes zsinórprofilért amely a fonott zsinórókat is kitűnően kezeli . Az esztergált alumínium, 2 tónusú eloxált dob, és a nagy teherbírású, alumínium felkapó kar elnyűhetetlenné teszik ezt az orsót.
Tulajdonságok:
- 20-as, 30-as és 40-es méret
- csapágyszám: 7+1
- grafit orsóház
- alumínum dob
- precíziós elsőfék
- tűgörgős visszaforgás gátló rendszer
- kiegyensúlyozott rotor
- áttétel: 5.2:1
- zsinórtároló kapacitás: 0,20 mm / 300 m
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.