Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Ryobi Slam orsók mindig is a csúcsmodellek közé tartoztak, melyhez a Ryobi mérnökeinek minden szakértelmére szükség volt. Anyaguk a már megszokott NCRT, mely egy nagy sűrűségű, ultrakönnyű polimer-karbon kompozit, amit egy speciális gyárban készítenek japán karbonrost szálakból. A világon ez az egyetlen olyan technológia, amely lehetővé teszi az extra könnyű és tartós alkatrészek használatát.
Az NCRT SLAM mintegy 20% százalékkal könnyebb, mint a hasonló típusú alumínium vagy ABS orsók. A lehető legjobb választás könnyű pergető botokhoz. Az NCRT anyagnak köszönhetően a SLAM szinte elpusztíthatatlan. Teljes mértékben rozsda- és ütésálló, plusz az UV sugaraknak is teljesen ellenáll.
Az orsó maximálisan erős teste és a lehető legnagyobb pontossággal összeszerelt precíziós fogaskerekek egyedülállóan sima futást kölcsönöznek a terméknek. Ráadásul az orsó egy titán főtengelyt is kapott, hogy még erősebb és könnyebb legyen.
A szénszálas fék teljesen simán működik. A kiindulási ellenállás legjobb esetben mérhető, de nem észrevehető. Ezért az akciók alatt általában nem szükséges azt megváltoztatni. Kiváló, letapadásmentes fékrendszere mellett, a fárasztást ergonomikus hajtókarja is támogatja, mely végén egy kellemes neoprén fogantyú helyezkedik el, ami minden időjárás mellett komfortos használatot biztosít.
A 2000-es és 3000-es méret a light és medium horgászathoz használható. Szuper könnyű pergető orsók. A kis súly ellenére igazán strapabíró orsók. A 4000-es mérettel pedig üldözőbe vehetőek, akár a nagyobb süllők, csukák is.
Az extrém magas 6,1:1 - es áttétel egyedi előnyöket kínál, mely szinte minden módszernél kiaknázható.
Technikai paraméterek
- 6 csapágyas rendszer(5 rozsdamentes acél golyóscsapágy + 1 rozsdamentes acél görgős csapágy)
- NCRT test és forgórész
- Titán tengely
- CNC forgácsolt dob
- Víz- és porálló karbon fék
- Csavarozott alumínium hajtókar (CNC)
- EVA fogantyú
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.