Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Shimano legújabb konstrukcióinak egyike a speciális igényekhez kialakított, nagyhalas SpeedMaster 14000 XTD orsó, mely 2023-ban teljesen megújult. A legújabb modell egy sor frissítést tartalmaz elődjéhez képest. Megkapta a könnyített C14+ orsóházat, valamint a Rigidcast technológiát, ami egy teljesen kiegyensúlyozott hajtőművet jelent. Akárcsak az elődje, az új generáció is magas műszaki paraméterekkel rendelkezik, amely minden vérbeli pontyhorgász szívét megdobogtatja, aki csak kézbe veszi! A SpeedMaster 14000 XTD a legnagyobb méretű távdobó orsó azoknak, akik a leglehetetlenebb távolságokat szeretnék meghorgászni. Az X-Ship meghajtó rendszerrel kombinált 4,3:1-es áttétel és a 3+1 csapágy egy igazi erőgéppé teszi az orsót, a legnagyobb erőhatásokat, terheléseket is gond nélkül bírja! Hasznos elem a Super Stopper II rendszer is, mely az eszköz holtjátékát teljesen a nullára redukálja. Ez az orsó szuper lassú dobemelési technológiával és hidegsajtolási megmunkálással készült AR-C dobóperemmel ellátott, 76 mm átmérőjű dobbal készül. Mindez tökéletes zsinórfektetést és nagy dobásokat tesz lehetővé, ami alapfeltétel egy ilyen típusnál! Hajtókarjának fordulatonkénti 103 cm-es zsinórbehúzó képessége megoldja a távoli dobások hosszas visszacsévélésének problémáját is. Az 14000 XTD zsinórkapacitása 0,35 mm / 550 m; 0,40 mm / 400 m; 0,45 mm / 300 m, azonban extra tartozékként egy-egy dobszűkítő is jár ehhez a Shimano orsóhoz, egyikkel 10000-es, másikkal 3500-as méretűre lehet a zsinórkapacitást kisebbre venni. Az orsó kiváló alapanyagai, precíz mérnöki megoldásai és az ezek által nyújtott kiemelkedő használati élmény éreztetik az eszköz tulajdonosával, hogy hosszú időre és igénybevételre tervezték orsóját. Az orsón megtalálható a könnyen hozzá férhető külső olajozási pont is, amely gyors és hatékony kenőanyag utánpótlást biztosít. Mindezt a Shimano 2 év gyári garanciával pecsételi meg!
Főbb műszaki paraméterek és tulajdonságok:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.