Egyre jobban vonz a célzott VADVÍZI nagyponty-horgászat, amelyről egyébként nagyon-nagyon kevés hiteles információ lelhető fel bárhol. Kitűzött céljaim teljesítésével jól haladok, hiszen idén tavasszal megfogtam a Balatonon új pontyrekordomat, majd a Tisza-tavon, versenykörülmények között fogtam egy közel 20 kg-os vadvízi tövest. Ezeket nagyhalas módszerrel, bojli csalival fogtam. Meggyőződésem, ha hazánk legnagyobb állóvizein (a kisebb tavakról már nem is beszélve) ennyire hatékony a bojlis technika, akkor csak idő kérdése, hogy mikor hódítja meg a Dunát is!
Az előző epizódban részletesen bemutattam az etetésen történő horgászatot, ám a hűlő vízben egyre inkább fog prioritást élvezni a tradicionális keresőhorgászat. A method horgászat kifejezetten e módszer technikája, azonban ezt is lehet tudatosabban művelni annál, mint hogy „ide dobok, oda dobok, itt is fogok, ott is fogok”! Ebben az írásban és filmben most ezt szeretném nektek bemutatni.
Nem csak az új Haldorádó Feeder ruházatokból érkeztek új darabok! Megérkeztek a Carp Team ruházati kollekciói is, melyekbe ismét csempésztünk egy kis újítást, így ezek kombinációjából született meg a Carp Team új ruházata. Nézzük is, hogy miről van szó pontosan!
A Kordánál azt szeretnék, hogy a minőségi pontyhorgászat bárki számára elérhető legyen, ezért megalkották a Basix névre keresztelt termékcsoportjukat. Ez a széria magába foglal szinte mindenféle kiegészítőt, ami a pontyhorgászathoz szükséges, viszont ami ennél is fontosabb, a célközönségnek a Korda kimagasló precizitását és szakértelmét kínálja, megfizethető áron!
Ez a típus a Korda Basix Wide Gape B, azaz Barbless, tehát szakáll nélküli változat!
A Korda Basix Wide Gape B szakáll nélküli horgot úgy tervezték, hogy széles és tökéletes kör formájú öble legyen, ezáltal tökéletesen használható akár süllyedő, akár pop-up, illetve wafter (kikönnyített) csalikhoz is. Az agresszíven befordított fül segít abban, hogy a horog szinte azonnal beforduljon és jól akadjon anélkül, hogy további zsugorcsövet, vagy horogbefordító kiegészítőt kellene hozzáadni.
Anyagát tekintve egy különleges ‘X’ acéldrótból készült, amely népszerű alapanyaga a minőségi pontyos horgoknak mind az Egyesült Királyságban, mind a tengerentúlon. Speciális fekete nikkel bevonattal rendelkezik, ami biztosítja, hogy a víz alatt ne csillogjon, ne keltsen feltűnést. Ezt a horgot hosszú élettartamra tervezték, így több halat is meg lehet fogni ugyanazzal a horoggal, még mielőtt cserélni kellene. Ez egésznek az alapja gyakorlatilag a Korda legendás és hihetetlenül hatékony eredeti Wide Gape, horga, amely az évek során számtalan nagy ponty kifogásával bizonyította, hogy miért is kedvelik világszerte annyira! Nos, ez a típus szinte ugyanazt kínálja, a lehető legkedvezőbb áron! Hogyan lehetséges ez? Maradjon az a gyártó titka.
A Korda Basix Wide Gape B szakáll nélküli horog kapható 2, 4, 6 és 8-as méretekben.
Kiszerelés: 10 db / csomag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.