A CARP ACADEMY márkanév jól cseng, ha céltudatos pontyhorgászatról van szó. Áruházunkban már jó ideje állandó kínálata található meg e márkának, ám a rendkívül innovatív horgászokat felvonultató csapat évről évre olyan újdonságokat mutat, amelyeknek rendre helyet szorítunk a „polcokon”. Ebben az írásban azok a nemrég érkezett táskák és bottáskák kaptak helyet, amelyeken megakadhat az igényes bojlis horgászok szeme!
Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A Rigging Hook a legerősebb egyes horog a Black Cat kínálatában. Az ellenállóbb, legmasszívabb acélból készül, miközben a hegesztett horogszem elég nagy ahhoz, hogy vastag monofil előkével is használható legyen, a hosszú hegy pedig elképesztően éles. A Rigging Hook kiállja a legextrémebb szituácókat is. Meghorgászhatunk vele fás akadókat, vagy kőrakásokat, ez a horog mindig megbízható pontja lesz a felszerelésnek. Kisebb méretei ideálisak hajszálelőkés szerelékekhez. Az egyes horog, aminek helye van minden horgász dobozában!
- Méret: 5/0
- Kiszerelés: 6 db / csomag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Rigging Hook a legerősebb egyes horog a Black Cat kínálatában. Az ellenállóbb, legmasszívabb acélból készül, miközben a hegesztett horogszem elég nagy ahhoz, hogy vastag monofil előkével is használható legyen, a hosszú hegy pedig elképesztően éles. A Rigging Hook kiállja a legextrémebb szituácókat is. Meghorgászhatunk vele fás akadókat, vagy kőrakásokat, ez a horog mindig megbízható pontja lesz a felszerelésnek. Kisebb méretei ideálisak hajszálelőkés szerelékekhez. Az egyes horog, aminek helye van minden horgász dobozában!
- Méret: 5/0
- Kiszerelés: 6 db / csomag
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.