Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A Japán Maruto cég legújabb termékei az Odz széria horgai. Kiemelkedik közülük egy drop shot horog a Weed Shot.
Zöld színe párját ritkítja a kínálatban! Különösen akkor érezzük majd előnyét, ha hínárral, vízinővényekkel benőtt területeken fogjuk használni. Teljesen beleolvad környezetébe. A módszer lényege, hogy végólmunk fölé kötjük horgunkat, ami így szabadon mozog, amellett, hogy ólmunk helyben marad. Nagy pontossággal meg tudjuk horgászni a kiszemelt helyet és ami a legfontosabb, csalink hosszú időn keresztül ezen a területen marad. Egészen addig játszhatunk a csalinkkal, amíg az ólmot el nem húzzuk onnan. Hagyományos pergetés esetében előfordul, hogy csalink csak pár másodpercet tölt a "veszélyzónában", ahol a kapást reméljük, mivel a bevontatás során gyorsan elhúzzuk onnan. Anyaga egyedülálló, vékony, könnyű, ám mégis nagyon-nagyon erős! Normális akadás esetén a horog kihajlásának esélye nulla! És erről a biztos akadásról az éles és tartós hegye gondoskodik.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Japán Maruto cég legújabb termékei az Odz széria horgai. Kiemelkedik közülük egy drop shot horog a Weed Shot.
Zöld színe párját ritkítja a kínálatban! Különösen akkor érezzük majd előnyét, ha hínárral, vízinővényekkel benőtt területeken fogjuk használni. Teljesen beleolvad környezetébe. A módszer lényege, hogy végólmunk fölé kötjük horgunkat, ami így szabadon mozog, amellett, hogy ólmunk helyben marad. Nagy pontossággal meg tudjuk horgászni a kiszemelt helyet és ami a legfontosabb, csalink hosszú időn keresztül ezen a területen marad. Egészen addig játszhatunk a csalinkkal, amíg az ólmot el nem húzzuk onnan. Hagyományos pergetés esetében előfordul, hogy csalink csak pár másodpercet tölt a "veszélyzónában", ahol a kapást reméljük, mivel a bevontatás során gyorsan elhúzzuk onnan. Anyaga egyedülálló, vékony, könnyű, ám mégis nagyon-nagyon erős! Normális akadás esetén a horog kihajlásának esélye nulla! És erről a biztos akadásról az éles és tartós hegye gondoskodik.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.