Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
A Chod Rig végszerelék az angol pontyozók körében jelenleg az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő szerelék. A Chod horgokat tipikusan merev, mono és fluorokarbon előkékhez tervezték. A kifelé hajló horogszem (merev előke használatakor) engedi, hogy a horog szára kövesse az előke egyenesét, így biztosítva a tökéletes akadást. Ennek a szereléknek az elkészítése viszont már nem tartozik a legnépszerűbb elfoglaltságok közé. Épp ezért készült a készre szerelt változat.
Mivel az iszapos helyen az ólom belesüllyed az iszapba és vele együtt a csali is, így nyilvánvaló, hogy a csalit nem fogják megtalálni a pontyok. De az állíthatóságnak köszönhetően ez a szerelék jó ötlet ezekre a helyzetekre, és megfelelően beállítva a csalink az iszapréteg tetején fog lebegni. Használható még olyan partszéli, vagy akár nádasokkal tarkított csendes és sekély öblökben is, ahova a pontyok tavasszal a legelső napsugarak hatására hosszabb-rövidebb időre kihúzódnak.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Chod Rig végszerelék az angol pontyozók körében jelenleg az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő szerelék. A Chod horgokat tipikusan merev, mono és fluorokarbon előkékhez tervezték. A kifelé hajló horogszem (merev előke használatakor) engedi, hogy a horog szára kövesse az előke egyenesét, így biztosítva a tökéletes akadást. Ennek a szereléknek az elkészítése viszont már nem tartozik a legnépszerűbb elfoglaltságok közé. Épp ezért készült a készre szerelt változat.
Mivel az iszapos helyen az ólom belesüllyed az iszapba és vele együtt a csali is, így nyilvánvaló, hogy a csalit nem fogják megtalálni a pontyok. De az állíthatóságnak köszönhetően ez a szerelék jó ötlet ezekre a helyzetekre, és megfelelően beállítva a csalink az iszapréteg tetején fog lebegni. Használható még olyan partszéli, vagy akár nádasokkal tarkított csendes és sekély öblökben is, ahova a pontyok tavasszal a legelső napsugarak hatására hosszabb-rövidebb időre kihúzódnak.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.