A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Az ázsiai expedíció első fejezetében láthattátok, ahogy Vietnámban, a Mekong-deltájában csapatommal nekivágtunk a világ egyik legnagyobb édesvízi halának, a Mekong Catfish-nek a becserkészésébe. Ennek a rejtélyes óriásnak a megfogása azonban tovább váratott magára, mint hittem, mert egy váratlan baleset okán veszélybe került az életem, s így félbe kellett szakítanunk a túrát. Ha valamit megtanultam az évtizedek során, akkor az az, hogy ott, ahol a sikert osztják, a hitünk és elszántságunk ereje többet számít a körülmények viszontagságainál. Aki ismer engem, tudja jól, hogy SOHA nem adom fel és a végsőkig küzdök a céljaimért! Ezt most sem tettem másként, a kórházból talpra állva újult erővel, új tervekkel, egy új helyszínen, Thaiföldön vettük célba az áhított gigantikus harcsákat. Hogy mit tartogatott számunkra a második fejezet? Ebből a cikkből kiderül!
A Strategy előkötött szerelékei már bizonyítottak, így nem kétséges, hogy a most kínált előke is megállja a helyét. Az elkészítéséhez használt GAMAKATSU G-Carp A1 Teflon Specialist 6-os méretű horog, szürke színű és rendkívül erős, a zsinór pedig körszövött keresztmetszetű, merülő típusú és 25 lbs teherbírású. Ezekhez társul még egy speciális, iszapbarna színű, hosszúkás horogbefordító gumi (Aligner), mely nagyságrendekkel növeli a tökéletes akadások arányát. Ez az előke a klasszikus hóember csalizáshoz, csalifelkínáláshoz kínál tökéletes megoldást, ennek megfelelően hosszabbra méretezett a hajszálelőkéje, valamint az ideális pozíció érdekében egy pici kötés is a horog szárához fogja. Ennek segítségével nem lesz elszalasztott kapás, a siker garantált. Kezdő, és haladó bojlis horgászoknak nagyon nagy segítséget nyújt ez a profi módon megkötött, 2 darab előkét tartalmazó csomag. Az előkék hossza 18 cm, illetve mindkettő kiegészül egy minőségi bojlis forgóval is.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Strategy előkötött szerelékei már bizonyítottak, így nem kétséges, hogy a most kínált előke is megállja a helyét. Az elkészítéséhez használt GAMAKATSU G-Carp A1 Teflon Specialist 6-os méretű horog, szürke színű és rendkívül erős, a zsinór pedig körszövött keresztmetszetű, merülő típusú és 25 lbs teherbírású. Ezekhez társul még egy speciális, iszapbarna színű, hosszúkás horogbefordító gumi (Aligner), mely nagyságrendekkel növeli a tökéletes akadások arányát. Ez az előke a klasszikus hóember csalizáshoz, csalifelkínáláshoz kínál tökéletes megoldást, ennek megfelelően hosszabbra méretezett a hajszálelőkéje, valamint az ideális pozíció érdekében egy pici kötés is a horog szárához fogja. Ennek segítségével nem lesz elszalasztott kapás, a siker garantált. Kezdő, és haladó bojlis horgászoknak nagyon nagy segítséget nyújt ez a profi módon megkötött, 2 darab előkét tartalmazó csomag. Az előkék hossza 18 cm, illetve mindkettő kiegészül egy minőségi bojlis forgóval is.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.