A távdobó felszerelések folyamatos fejlesztése egyre nagyobb határokat feszeget, és a botok, orsók specializálása már elért arra a szintre, hogy kizárólag a horgászon, na meg a fizikán múlik, hogy milyen messzire veti be végszerelékét. Ebben az írásban a megújult By Döme TEAM FEEDER Master Long Cast 6600 és 6700-as orsóit szeretném akció közben bemutatni.
A Haldorádó újdonságai között az egyik legérdekesebb és legnagyobb népszerűségnek örvendő termékcsalád a Monster. Ahogy a neve is sugallja, ezekkel a csalikkal, pellet boxokkal és aromákkal jó eséllyel vehetjük üldözőbe vizeink „szörnyeit”. Ugyanakkor van e termékcsaládnak egy method csalija is, és lássuk be, methoddal alapvetően nem az óriás halakra szoktunk horgászni. De akkor mire tudja használni ezeket az újdonságokat egy method horgász? Ebben az írásban bemutatok néhány hasznos ötletet.
A címben szereplő orsók paramétereinek bemutatása már egy korábbi írásban és videóban megtörtént, így most inkább a használati értéküket szeretném prezentálni. Az általános horgászatokhoz ideális orsókat természetesen egy hétköznapi feederezés során mutatom meg, kiemelve, hogy mely tulajdonságok miatt érdemes egy kezdő vagy éppen haladó horgásznak e szerkezeteket választani.
A horog felszerelésünk talán egyik legfontosabb része! Az új By Döme TEAM FEEDER horogcsaládba összegyűjtöttük azokat a legnépszerűbb és „legfogósabb” modelleket, amelyek kialakítása, formája, hegykiképzése, évtizedek óta bizonyítja megbízhatóságát. Van ezek között mikroszakállas és szakáll nélküli változat is. Van ezek között keszeg- és pontyhorgászathoz egyaránt alkalmas modell. És ez csak a kezdet, a választékot folyamatosan bővítjük majd!
Ha egy olyan horgot keresünk, amely garantáltan megállja a helyét akár versenykörülmények között is, akkor ez a verzió a legalkalmasabb számunkra. Erős, ívelt és az átlagnál nagyobb öböllel rendelkező változat. A horog füle enyhén ívelt, amely lehetővé teszi, hogy a fonott zsinór mellett akár vastagabb monofil zsinórral is eredményesen használni tudjuk. Szakáll nélküli változat, így a nemzetközi és a hazai Method Feeder szabályzatnak is megfelel!
Mivel vastaghúsú horog, jól fog a hal szájában, nem szakad tovább a lendületes fárasztások során sem. Remek választás pontyhorgászathoz, de akár amurok célzott horgászata során is jól teljesít! Mivel hegye enyhén befelé hajlik, nem kell attól félni, hogy köves, kavicsos aljzaton kicsorbul.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A horog felszerelésünk talán egyik legfontosabb része! Az új By Döme TEAM FEEDER horogcsaládba összegyűjtöttük azokat a legnépszerűbb és „legfogósabb” modelleket, amelyek kialakítása, formája, hegykiképzése, évtizedek óta bizonyítja megbízhatóságát. Van ezek között mikroszakállas és szakáll nélküli változat is. Van ezek között keszeg- és pontyhorgászathoz egyaránt alkalmas modell. És ez csak a kezdet, a választékot folyamatosan bővítjük majd!
Ha egy olyan horgot keresünk, amely garantáltan megállja a helyét akár versenykörülmények között is, akkor ez a verzió a legalkalmasabb számunkra. Erős, ívelt és az átlagnál nagyobb öböllel rendelkező változat. A horog füle enyhén ívelt, amely lehetővé teszi, hogy a fonott zsinór mellett akár vastagabb monofil zsinórral is eredményesen használni tudjuk. Szakáll nélküli változat, így a nemzetközi és a hazai Method Feeder szabályzatnak is megfelel!
Mivel vastaghúsú horog, jól fog a hal szájában, nem szakad tovább a lendületes fárasztások során sem. Remek választás pontyhorgászathoz, de akár amurok célzott horgászata során is jól teljesít! Mivel hegye enyhén befelé hajlik, nem kell attól félni, hogy köves, kavicsos aljzaton kicsorbul.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.