A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Bronzszínű, kovácsolt eljárással készült füles horog. Füle kissé kifelé hajlik, így fonott és monofil zsinórral is egyaránt használható. Könnyű horog, elsősorban a method módszerhez alkalmazott, méretben és felhajtóerőben is ehhez a módszerhez optimalizált csalikkal javasoljuk használatát, méghozzá csalitüskés felkínálással. Különlegességet jelentenek a kisméretű változatok, melyek leheletfinom horgászatot tesznek lehetővé.
Mivel ideális monofil zsinórral történő megkötéshez, továbbá szakállmentes változat, ajánlott a versenyszerű method horgászathoz akár hazai, akár nemzetközi szinten!
A széles méretválasztéknak köszönhetően a legtöbb békéshalas módszerhez ajánljuk.
Kínálatunkban megtalálható méretek: 8, 10, 12, 14, 16
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Bronzszínű, kovácsolt eljárással készült füles horog. Füle kissé kifelé hajlik, így fonott és monofil zsinórral is egyaránt használható. Könnyű horog, elsősorban a method módszerhez alkalmazott, méretben és felhajtóerőben is ehhez a módszerhez optimalizált csalikkal javasoljuk használatát, méghozzá csalitüskés felkínálással. Különlegességet jelentenek a kisméretű változatok, melyek leheletfinom horgászatot tesznek lehetővé.
Mivel ideális monofil zsinórral történő megkötéshez, továbbá szakállmentes változat, ajánlott a versenyszerű method horgászathoz akár hazai, akár nemzetközi szinten!
A széles méretválasztéknak köszönhetően a legtöbb békéshalas módszerhez ajánljuk.
Kínálatunkban megtalálható méretek: 8, 10, 12, 14, 16
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.