Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
Jellemzői: acélfekete színű, füles, háromágú horog. Döbbenetesen jó és tartós(!) hegykiképzésű méltán híres horog. A kisebb méreteket egyre gyakrabban rakják fel olyan süllőző wobblerekre, melyek gyári horga messze elmarad az elvárható minőségi követelményektől. Az így feljavított wobblerek fogóssága, már az első néhány horgászat során szembetűnő lesz, hiszen kevesebb hal marad le. Kedvelt a gumihalas horgászok táborában is, amikor szükséges még 1-2 db kiegészítő horgot elhelyezni a nagyméretű műcsali oldalában, a garantált akadás érdekében. A széles méretskálának köszönhetően, szinte minden csalihalhoz találunk megfelelő nagyságú horgot. Javasolt csalik: Élő csalihalak minden méretben. Kiszemelt halak: Csuka, süllő.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Jellemzői: acélfekete színű, füles, háromágú horog. Döbbenetesen jó és tartós(!) hegykiképzésű méltán híres horog. A kisebb méreteket egyre gyakrabban rakják fel olyan süllőző wobblerekre, melyek gyári horga messze elmarad az elvárható minőségi követelményektől. Az így feljavított wobblerek fogóssága, már az első néhány horgászat során szembetűnő lesz, hiszen kevesebb hal marad le. Kedvelt a gumihalas horgászok táborában is, amikor szükséges még 1-2 db kiegészítő horgot elhelyezni a nagyméretű műcsali oldalában, a garantált akadás érdekében. A széles méretskálának köszönhetően, szinte minden csalihalhoz találunk megfelelő nagyságú horgot. Javasolt csalik: Élő csalihalak minden méretben. Kiszemelt halak: Csuka, süllő.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.