A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
Ezúttal egy olyan márkával bővítettünk áruházunk kínálatát, melyre minden pontyhorgász felkapja a fejét. Kevin Nash, a legendás angol pontyhorgász több mint negyven éve gyárt horgászcikkeket, melyek mind egytől egyig a prémium kategóriába sorolhatók. Ezek egyike a Nash Siren R3+ 2+1 kapásjelző szett!
A Nash Siren R3+ ugyanazzal az ikonikus, azonal felismerhető stílussal rendelkezik, mint az úttörő R3 jelzők, de most még több fejlett tulajdonsággal.
A nyomógombbal variálható LED funkció lehetővé teszi a jelzők személyre szabását és azok megváltoztatását azonal, az innovatív Nash LED-kimenet és MMCX csatlakozó által megvilágított lenyűgöző Siren Night Glo Bobbin-ok és Swing Arm-ok teszik teljessé az abszolút vizuális kapásjelzést.
Kombinálva a kiritikusok által is elismert Siren sebességérzékeléssel, ami kiszűri a fals jelzéseket a szél, sodrás vagy sodródó növényzet miatt egy less egy teljes csomag, amely összefűzi a teljesítményt a praktikummal.
Az R3+ vevők pontosan visszaadják az R3+ fejek jelzéseit, 400 m-ig tesztelve megbízhatóságukat alátámasztva, amikor a domborzati viszonyok vagy a környezeti akadályok csökkentenék a belső kommunikációs egységek teljesítményét.
Az R3+ jelzők és vevők elérhetők külön-külön, vagy 2, 3 vagy 4 botos, a vevőt is tartalmazó szettek formájában. Minden Siren szériás jelző és vevő, amelyet regisztrál a Nash-nél élvezi a 2 év feltételektől mentes garancia előnyét.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.