Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
A Cuda termékeinek története közel 40 évre vezethető vissza, amikor is Rick Constantine fejében megszületett az ötlet olyan csúcsminőségű kések és szerszámok használatára, melyek a horgászok és vadászok minden igényét kielégítik. Eszközeinek elkészítése során csak is a legmagasabb minőségű titánium- és alumínium-ötvözeteket, illetve német rozsdamentes acélt használnak. Ezzel érik el azt a minőséget, melyre egyedülálló módon a termék teljes élettartama alatt garanciát vállalnak!
Pengéink bármennyire is tartósak, kicsorbulhatnak. Nem beszélve a kövezések által megcsorbított jigfejekről! Hogy a legjobb hatékonysággal tudjunk vágni és akasztani velük ezután is, használjuk a Cuda kés és horogélezőjét! A kerámia és karbid anyagoknak köszönhetően kivételes tartósággal bír és a legkeményebb acél pengéket is tökéletesen megélezi.
Páratlan minőség és időtállóság? CUDA!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Cuda termékeinek története közel 40 évre vezethető vissza, amikor is Rick Constantine fejében megszületett az ötlet olyan csúcsminőségű kések és szerszámok használatára, melyek a horgászok és vadászok minden igényét kielégítik. Eszközeinek elkészítése során csak is a legmagasabb minőségű titánium- és alumínium-ötvözeteket, illetve német rozsdamentes acélt használnak. Ezzel érik el azt a minőséget, melyre egyedülálló módon a termék teljes élettartama alatt garanciát vállalnak!
Pengéink bármennyire is tartósak, kicsorbulhatnak. Nem beszélve a kövezések által megcsorbított jigfejekről! Hogy a legjobb hatékonysággal tudjunk vágni és akasztani velük ezután is, használjuk a Cuda kés és horogélezőjét! A kerámia és karbid anyagoknak köszönhetően kivételes tartósággal bír és a legkeményebb acél pengéket is tökéletesen megélezi.
Páratlan minőség és időtállóság? CUDA!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.