A korábbi évek jól bevált tendenciáját követve a csukatilalom végeztével ismét a spinnerbait műcsalik kerültek nálam főszerepbe. Eredményességüket vizsgálva több szempont is felsorakozott mellettük. A Wizard spinnerek 7-10 grammos változataival tökéletesen meg tudtam horgászni a sekély csatornákat, a szinte napról napra magasabb-hosszabb növényszálak felett gond nélkül tudtam vezetni a kínálat legkönnyebb típusait.
Minden évben a Balatonon indítom a szezont, ott, ahol lassan két évtizede minden kezdődött… Nálam ez már sok éves hagyomány, amit idén sem szerettem volna megtörni! Minden évre megannyi új kihívást és célt tűzök ki magamnak, de ami a legfontosabb, hogy minden túrát jobb és tapasztaltabb horgászként zárjak, mint ahogyan elkezdtem azt. Minden év és minden horgászat más, sosincs két egyforma szituáció. Akkor tudunk igazán sokoldalú, jó horgásszá válni, ha megtanulunk ezekhez alkalmazkodni. Mindig új kihívás elé tud állítani minket a magyar tenger, ezért volt különleges számomra az idei március is…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Ez a szemüveg ötvözi a sportos és elegáns megjelenést, és ezen felül jó ár-érték aránnyal is rendelkezik. Ez a szemüveg rugalmas műanyag kerettel rendelkezik, mely bármilyen fejméreten kényelmesen használható. A szemüveg lelke a lencse, amely polarizált és UV szűrő bevonatot kapott. Ezek a rétegek megvédik szemünket a káros sugaraktól és a vízfelszín kellemetlen csillogásától. Használatával tökéletes módon kiszűrhetjük a víz tükröződését, valamint láthatóvá válnak az eddig észrevétlen víz alatti részletek. A szemüveget a puha tok és egyben törlőkenő teszi még értékesebbé. A szemüveg Black Camo kerettel és piros tükröződő bevonatos barna színű lencsével van ellátva.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a szemüveg ötvözi a sportos és elegáns megjelenést, és ezen felül jó ár-érték aránnyal is rendelkezik. Ez a szemüveg rugalmas műanyag kerettel rendelkezik, mely bármilyen fejméreten kényelmesen használható. A szemüveg lelke a lencse, amely polarizált és UV szűrő bevonatot kapott. Ezek a rétegek megvédik szemünket a káros sugaraktól és a vízfelszín kellemetlen csillogásától. Használatával tökéletes módon kiszűrhetjük a víz tükröződését, valamint láthatóvá válnak az eddig észrevétlen víz alatti részletek. A szemüveget a puha tok és egyben törlőkenő teszi még értékesebbé. A szemüveg Black Camo kerettel és piros tükröződő bevonatos barna színű lencsével van ellátva.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.