Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A 2023-as új termékek közt bőven akadt olyan, amely kifejezetten a meleg vízi horgászatokhoz készült, így aztán nincs semmi meglepetés abban, hogy a legtöbb összeállításban ezek kaptak helyet, hisz szeretnénk a kísérletező kedvű pecások kedvében is járni! Természetesen a nyári receptgyűjteményben a pontyhorgászok mellett a busákat és az amurokat megcélzó pecások is találnak maguknak optimális lehetőségeket!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Carp Expert Go Green Torpedo Swivel - Ha fontos a halak és a környezet védelme!
Legyen szó bármilyen vízterületről, folyókról, vagy akár magántavakról, vannak olyan helyzetek, hogy a szerelék részét képző ólom, vagy egyéb nehezék beszakad, vagy egy elhagyós szerelék részét képezve a vízben marad. Némely nehezéknek környezetszennyező hatása van, ami természetesen a vízre és a benne élő halakra is hatást gyakorolhat, plusz vannak tavak, ahol erre kiemelt figyelmet fordítanak és különböző prevenciókat vezettek be, a halak védelmének érdekében.
Figyelmet fordítva ezen tényezőkre, megalkottuk a Go Green szériát. Ezen súlyok 100%-ig természetbarát anyagokból készülnek, wolframot és ólmot sem tartalmaznak, hanem egy teljesen környezetbarát cink-ötvözetből lettek formára öntve, beszakadás esetén nem terhelik a környezetet és megoldást nyújtanak azon horgászvizekre is, ahol kritérium az elhagyós szerelék használata.
A Torpedo változat, a nevéből is következtetve, a legnagyobb távok eléréséhez nyújt megoldást. A rendkívül áramvonalas forma, az aerodinamikai tulajdonságainak köszönhetően, ellenállás nélkül hasítja a levegőt.
A külső bevonatának köszönhetően teljesen észrevétlenül olvad bele a mederbe, nem kelt gyanakvást a legóvatosabb pontyokban sem.
A forgóval való ellátottságának köszönhetően, ólomtartó klipszekbe akasztva elkészíthető használatával a legtöbb szerelék, mely lehet csúszó, vagy fixen megütköztetett.
A legtöbb tavon kötelező elhagyós szerelékek elkészítéséhez kiváló alternatíva, plusz helikopter szerelékekhez is ajánlott opció.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.