Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
A Fox ólmokat tulajdonságaik optimalizálásának érdekében számítógépes tervezéssel készítették. Minden egyes ólom precíz, injekciós öntési technológiával készült, ami a különleges felületet és a szériák darabjainak azonos alakját is biztosítja. A Fox Edges ólmok nem tükröző, matt festése, illetve a barnás, 3D camou mintázata révén bármilyen aljzaton diszkréten olvadnak bele a háttérbe.
Új kialakítású, Fox Kling On Inline (vagyis belső zsinórvezetésű) ólom, mely ideális a folyóvizeken, illetve a lejtős medertörések meghorgászásához. Nagyon tetszetős dizájnnal készül, amihez tartós, terepszínű, csillogásmentes, matt gumis bevonattal rendelkezik. Alacsonyan helyezkedik el a súlypontja, így a lehető leghamarabb, a legnagyobb súly helyezkedik a horogra kapás esetén. A karikás és quick change (gyorskapcsos) forgók belehúzhatók az ólom gumis aljába, hagyományos szerelékek esetén. Az ólom oldalán kialakításra került egy speciális vájat, amivel igény szerint elhagyós szerelék is készíthető vele. Ekkor a gumibetétet ki kell húznunk az ólomból, hogy lehetővé tegyünk annak elmaradását, a hal védelme érdekében. Ezek az inline ólmok tökéletesen kompatibilisek az Edges inline termékekkel.
Tulajdonságok:
- Öntött 3D camo felület
- Tartós, terepszínű, csillogásmentes, matt gumis bevonat
- Ideális medertöréseken történő horgászathoz
- A gumi betét univerzálisan használható 7-es és 10-es méretű forgókkal
- Elérhető többféle súlyban
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.