A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Az ázsiai expedíció első fejezetében láthattátok, ahogy Vietnámban, a Mekong-deltájában csapatommal nekivágtunk a világ egyik legnagyobb édesvízi halának, a Mekong Catfish-nek a becserkészésébe. Ennek a rejtélyes óriásnak a megfogása azonban tovább váratott magára, mint hittem, mert egy váratlan baleset okán veszélybe került az életem, s így félbe kellett szakítanunk a túrát. Ha valamit megtanultam az évtizedek során, akkor az az, hogy ott, ahol a sikert osztják, a hitünk és elszántságunk ereje többet számít a körülmények viszontagságainál. Aki ismer engem, tudja jól, hogy SOHA nem adom fel és a végsőkig küzdök a céljaimért! Ezt most sem tettem másként, a kórházból talpra állva újult erővel, új tervekkel, egy új helyszínen, Thaiföldön vettük célba az áhított gigantikus harcsákat. Hogy mit tartogatott számunkra a második fejezet? Ebből a cikkből kiderül!
A felszíni szerelékek ( felszíni stupek, bukó stupek) partról nagy távolságra való bejuttatására és egyhelyben tartására szolgáló eszköz. Ha csónakból horgászunk nagyon megkönnyíti a harcsázó szerelék elhelyezését, mivel a főzsinóron lecsúszva azonnal beáll a szerelék a vízmélységnek megfelelően. A SIC gyűrű miatt a szereléket többször fel lehet használni, mivel a fonott zsinór nem tesz kárt használat közben a gyűrűben. A behúzó ólom súlyának megválasztásánál a csalihal mérete és a bot dobósúlya a meghatározó. Kisebb halhoz elég a 150 grammos ólom, mert bevontatásnál ez nem húzza ki az iszapból az ólmot. Nagyobb halhoz 200 grammos behúzó ólom szükséges.
Használati útmutató
A szerelék eldobásához két botra van szükség. Arra a fonott zsinórra fűzzük a behúzó ólmot, amivel horgászni fogunk, mégpedig úgy, hogy az a gyűrű néz a dobás irányába, amihez az ólom közelebb van. A gyűrű után ütközőt húzunk fel a főzsinórra és ezt követően egy nagyméretű forgókapcsot kötünk a zsinór végére. Ebbe a kapocsba akasszuk a másik „segéd” boton lévő maximum. 0,25-0,30-as monofil zsinór végére kötött fület. Azért nem szabad vastagabb zsinórt használni ennél a botnál, mert a dobástávolság jelentősen lerövidülhet a túl vastag zsinór miatt. A két bot zsinórjának összeakasztása után álljunk egymás mellé úgy a két bottal, hogy az ólom lendítése közben a két bot ne ütközzön össze. Dobás közben, aki a „segéd” botot tartja, természetesen forduljon a dobás pillanatában botjával az eldobott behúzó ólom után. Ha az ólomot a megfelelő helyre dobtuk a „segéd” bot orsójával a behúzó ólmon keresztül kihúzzuk a fonott zsinórt a partra, és a kapocsra ráakasztjuk a felcsalizott felszíni szereléket. Ezután óvatos, de egyenletes tekeréssel bevontatjuk a szereléket az ólom fölé. Akkor ért az ólom fölé a stupek, ha tekerés közben az elkezd felállni, ekkor a bevontatást befejezve meglazítjuk a főzsinórt, és a stupek visszafekszik a vízre.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.