A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
Bizonyára kikerekedett szemmel nézi a legtöbb pecás ezt az első ránézésre haszontalan holmit! De gondoljunk csak bele…, a nagy dobásokhoz szükség lehet akár 100-120 grammos ólomra is. Ha nem rendelkezünk kellő rutinnal, akkor egy rosszul sikeredett dobásnál, a zsinór csontig hatolva kellemetlen, sokáig tartó sérüléseket eredményezhet. Ennek csakis az lehet a következménye, hogy - a fájdalmas seb emléke miatt - legközelebb sokkal bátortalanabbul merünk megkockáztatni egy hasonlóan erős dobást, és így súlyos métereket veszíthetünk a maximális dobótávolságból. A kesztyű sajátossága, hogy a tapintó felület remek minőségű bőrből készült, és a többi része is légáteresztő anyag. A viselője szinte semmit nem érez használata közben olyan, mintha nem is lenne a kezén! Így hihetetlenül jó kontaktust érhetünk el, és garantáltan nagyobbakat tudunk dobni minden alkalommal. Jobbkezes kivitelben kapható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Bizonyára kikerekedett szemmel nézi a legtöbb pecás ezt az első ránézésre haszontalan holmit! De gondoljunk csak bele…, a nagy dobásokhoz szükség lehet akár 100-120 grammos ólomra is. Ha nem rendelkezünk kellő rutinnal, akkor egy rosszul sikeredett dobásnál, a zsinór csontig hatolva kellemetlen, sokáig tartó sérüléseket eredményezhet. Ennek csakis az lehet a következménye, hogy - a fájdalmas seb emléke miatt - legközelebb sokkal bátortalanabbul merünk megkockáztatni egy hasonlóan erős dobást, és így súlyos métereket veszíthetünk a maximális dobótávolságból. A kesztyű sajátossága, hogy a tapintó felület remek minőségű bőrből készült, és a többi része is légáteresztő anyag. A viselője szinte semmit nem érez használata közben olyan, mintha nem is lenne a kezén! Így hihetetlenül jó kontaktust érhetünk el, és garantáltan nagyobbakat tudunk dobni minden alkalommal. Jobbkezes kivitelben kapható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.