Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
Az etetőkosaras fenekező horgászat nélkülözhetetlen kelléke. A botja dobósúlyát figyelembe véve, válassza ki a megfelelő méretet. Ha az Ön kedvenc horgászbotjának dobósúlya: 50-100 g, akkor a kosár mérete maximum 40 g legyen. Ha beletölti a masszát, a teljes súly meghaladhatja az 50-60 g-ot is. A legnagyobb dobást akkor fogja elérni, ha az össz dobótömeg nem a felső, hanem alsó határ közelében marad. Ráadásul, így botját is kíméli. Ez a gubancgátlócsővel ellátott festett kosár, lehetővé teszi, hogy ne csupán 4-5 cm hosszú horogelőkéket kössünk fel. Gyakori probléma, hogy a visszacsapódó hosszabb előke rátekeredik a főzsinórra és hiába várjuk a kapást. Itt ez nem fordulhat elő, mert a merev cső, eltartja a hosszabb előkét is. A szerelék hosszabb és vékonyabb horogelőkéje révén érzékenyebb lesz, amely több kapást és remélhetőleg fogást eredményez.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az etetőkosaras fenekező horgászat nélkülözhetetlen kelléke. A botja dobósúlyát figyelembe véve, válassza ki a megfelelő méretet. Ha az Ön kedvenc horgászbotjának dobósúlya: 50-100 g, akkor a kosár mérete maximum 40 g legyen. Ha beletölti a masszát, a teljes súly meghaladhatja az 50-60 g-ot is. A legnagyobb dobást akkor fogja elérni, ha az össz dobótömeg nem a felső, hanem alsó határ közelében marad. Ráadásul, így botját is kíméli. Ez a gubancgátlócsővel ellátott festett kosár, lehetővé teszi, hogy ne csupán 4-5 cm hosszú horogelőkéket kössünk fel. Gyakori probléma, hogy a visszacsapódó hosszabb előke rátekeredik a főzsinórra és hiába várjuk a kapást. Itt ez nem fordulhat elő, mert a merev cső, eltartja a hosszabb előkét is. A szerelék hosszabb és vékonyabb horogelőkéje révén érzékenyebb lesz, amely több kapást és remélhetőleg fogást eredményez.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.