Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Szerettünk volna egy-egy nagy hallal búcsúzni a 2024-es évtől, így nem volt kérdés, hogy egy bányatavat választunk e célra helyszínnek, ahol reális esélyekkel foghatunk egy matuzsálemet zord körülmények közt is. Az ország egyik legismertebb vizére esett választásunk, ahol korábban már jártunk és sok szép halat fogtunk, most viszont más körülmények közepette kellett bizonyítanunk.
A hagyományos bojlikat egy rendkívül egyszerű módszerrel lebegővé lehet tenni. Ehhez nem kell mást tenni, mint ezt a lebegő, vízhatlan, rugalmas színes golyót a bojli mögé fűzni és az máris lebeg. A csomagban a golyók színeinek aránya eltérhet a képen látottaktól. A csomag 10 db golyót tartalmaz.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A hagyományos bojlikat egy rendkívül egyszerű módszerrel lebegővé lehet tenni. Ehhez nem kell mást tenni, mint ezt a lebegő, vízhatlan, rugalmas színes golyót a bojli mögé fűzni és az máris lebeg. A csomagban a golyók színeinek aránya eltérhet a képen látottaktól. A csomag 10 db golyót tartalmaz.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.