A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Az ázsiai expedíció első fejezetében láthattátok, ahogy Vietnámban, a Mekong-deltájában csapatommal nekivágtunk a világ egyik legnagyobb édesvízi halának, a Mekong Catfish-nek a becserkészésébe. Ennek a rejtélyes óriásnak a megfogása azonban tovább váratott magára, mint hittem, mert egy váratlan baleset okán veszélybe került az életem, s így félbe kellett szakítanunk a túrát. Ha valamit megtanultam az évtizedek során, akkor az az, hogy ott, ahol a sikert osztják, a hitünk és elszántságunk ereje többet számít a körülmények viszontagságainál. Aki ismer engem, tudja jól, hogy SOHA nem adom fel és a végsőkig küzdök a céljaimért! Ezt most sem tettem másként, a kórházból talpra állva újult erővel, új tervekkel, egy új helyszínen, Thaiföldön vettük célba az áhított gigantikus harcsákat. Hogy mit tartogatott számunkra a második fejezet? Ebből a cikkből kiderül!
A T elágazó használta, a fenekező horgászok körében rendkívül népszerű, hiszen segítségével garantáltan távol tarthatjuk oldalelőkénket a főzsinórtól. Bár nem árt tudni, hogy eredetileg, rablóhal horgászok számára készült. Élő kishalas horgászataink során, szabad mozgást enged a csalihalnak, a fenekező szerelék horgán. Csupán kettő ütközővel kell kiegészíteni a szereléket, amely között le-föl úszkálhat a csábító falat, anélkül hogy rátekeredne a főzsinórra. Kiszerelés: 5 db / csomag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A T elágazó használta, a fenekező horgászok körében rendkívül népszerű, hiszen segítségével garantáltan távol tarthatjuk oldalelőkénket a főzsinórtól. Bár nem árt tudni, hogy eredetileg, rablóhal horgászok számára készült. Élő kishalas horgászataink során, szabad mozgást enged a csalihalnak, a fenekező szerelék horgán. Csupán kettő ütközővel kell kiegészíteni a szereléket, amely között le-föl úszkálhat a csábító falat, anélkül hogy rátekeredne a főzsinórra. Kiszerelés: 5 db / csomag
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.