Ezúttal Szlovákia leghosszabb folyóján vettem üldözőbe a dévér komákat. A Vág folyó mintegy 403 km-en vonul át Szlovákián. Erős sodrású folyó, így nehezebb a meghorgászása is. Vadregényes környezet, nádfalak, nádszigetek is színesítik ezt a gyönyörű vízterületet. A medret többnyire kavicsok és sziklák borítják. A gyors áramlás általában nagy mennyiségű, nagyméretű uszadék fákat hoz magával, így a horgászat is elég nehézkessé válhat. A folyó ugyanakkor sok természetes táplálékot is biztosít a halak számára. Termetes kagylókat és a tiszta víznek köszönhetően apró rákokat is szemügyre vehetünk a víz feltérképezése során.
Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A 2023-as új termékek közt bőven akadt olyan, amely kifejezetten a meleg vízi horgászatokhoz készült, így aztán nincs semmi meglepetés abban, hogy a legtöbb összeállításban ezek kaptak helyet, hisz szeretnénk a kísérletező kedvű pecások kedvében is járni! Természetesen a nyári receptgyűjteményben a pontyhorgászok mellett a busákat és az amurokat megcélzó pecások is találnak maguknak optimális lehetőségeket!
Ezúttal egy olyan márkával bővítettünk áruházunk kínálatát, melyre minden pontyhorgász felkapja a fejét. Kevin Nash, a legendás angol pontyhorgász több mint negyven éve gyárt horgászcikkeket, melyek mind egytől egyig a prémium kategóriába sorolhatók. Ezek egyike a Nash Speedload PVA System! Ez az újdonság rendkívül egyszerű és praktikus megoldást kínál PVA csomagok készítéséhez. Egy műanyag töltőszerszám segítségével a töltés (apró pellet szemekkel, egész és/vagy tört bojlival, magvakkal, stick mix keverékkel, sőt nem víz bázisú folyékony aromával is) könnyedén elvégezhető, a kis csomag elkészítése után pedig a zsákot úgy kell lefejteni a műanyag eszközről, hogy a PVA-t kicsit elfordítjuk, majd megnedvesítve leragasztjuk. Ezzel a megcsavarós és lezárós technikával a csomagok PVA szalag nélkül megköthetők, így az ominózus PVA csomó, ami nem oldódik el időben, kiküszöbölhető. Az így kapott végeredmény máris használatra kész, minimális időráfordítással, bonyolult technika és plusz kellékek nélkül.
Három féle méretben kapható:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ezúttal egy olyan márkával bővítettünk áruházunk kínálatát, melyre minden pontyhorgász felkapja a fejét. Kevin Nash, a legendás angol pontyhorgász több mint negyven éve gyárt horgászcikkeket, melyek mind egytől egyig a prémium kategóriába sorolhatók. Ezek egyike a Nash Speedload PVA System! Ez az újdonság rendkívül egyszerű és praktikus megoldást kínál PVA csomagok készítéséhez. Egy műanyag töltőszerszám segítségével a töltés (apró pellet szemekkel, egész és/vagy tört bojlival, magvakkal, stick mix keverékkel, sőt nem víz bázisú folyékony aromával is) könnyedén elvégezhető, a kis csomag elkészítése után pedig a zsákot úgy kell lefejteni a műanyag eszközről, hogy a PVA-t kicsit elfordítjuk, majd megnedvesítve leragasztjuk. Ezzel a megcsavarós és lezárós technikával a csomagok PVA szalag nélkül megköthetők, így az ominózus PVA csomó, ami nem oldódik el időben, kiküszöbölhető. Az így kapott végeredmény máris használatra kész, minimális időráfordítással, bonyolult technika és plusz kellékek nélkül.
Három féle méretben kapható:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.