Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Íme, a Savage Gear Gobster Shad! Ez az újdonság egy különleges formatervezésű, precíz, élethű kidolgozásű gumihal, mely lassú, egyenletes bevontatássorán is igazán látványos mozgást produkál. A tempót növelve, illetve rántásokkal kiegészítve a csali vezetését jelentős amplitúdót és turbulenciát érhetünk el, ezzel is még jobban ráirányítva a ragadozó halak figyelmét a csalinkra. Ideális EWG horgokon, offset horgokon való horgászathoz, valamint könnyen felszerelhető jig fejekre is.
Tulajdonságok:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Íme, a Savage Gear Gobster Shad! Ez az újdonság egy különleges formatervezésű, precíz, élethű kidolgozásű gumihal, mely lassú, egyenletes bevontatássorán is igazán látványos mozgást produkál. A tempót növelve, illetve rántásokkal kiegészítve a csali vezetését jelentős amplitúdót és turbulenciát érhetünk el, ezzel is még jobban ráirányítva a ragadozó halak figyelmét a csalinkra. Ideális EWG horgokon, offset horgokon való horgászathoz, valamint könnyen felszerelhető jig fejekre is.
Tulajdonságok:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.