A távdobó felszerelések folyamatos fejlesztése egyre nagyobb határokat feszeget, és a botok, orsók specializálása már elért arra a szintre, hogy kizárólag a horgászon, na meg a fizikán múlik, hogy milyen messzire veti be végszerelékét. Ebben az írásban a megújult By Döme TEAM FEEDER Master Long Cast 6600 és 6700-as orsóit szeretném akció közben bemutatni.
A Haldorádó újdonságai között az egyik legérdekesebb és legnagyobb népszerűségnek örvendő termékcsalád a Monster. Ahogy a neve is sugallja, ezekkel a csalikkal, pellet boxokkal és aromákkal jó eséllyel vehetjük üldözőbe vizeink „szörnyeit”. Ugyanakkor van e termékcsaládnak egy method csalija is, és lássuk be, methoddal alapvetően nem az óriás halakra szoktunk horgászni. De akkor mire tudja használni ezeket az újdonságokat egy method horgász? Ebben az írásban bemutatok néhány hasznos ötletet.
A címben szereplő orsók paramétereinek bemutatása már egy korábbi írásban és videóban megtörtént, így most inkább a használati értéküket szeretném prezentálni. Az általános horgászatokhoz ideális orsókat természetesen egy hétköznapi feederezés során mutatom meg, kiemelve, hogy mely tulajdonságok miatt érdemes egy kezdő vagy éppen haladó horgásznak e szerkezeteket választani.
Újdonság a Haldorádó kínálatában!
Újdonságként elhoztuk Nektek a Wist csaligyártó cég termékeit! A keleti országokban rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek ezen cég égisze alá tartozó termékek. Úgy gondoljuk, hogy ezek a speciális műcsalik hamar elnyerik majd a horgászok elismerését és kihagyhatatlan lesz majd a pergetők kelléktárából.
A Fat Xwist egy olyan különleges műcsali, amely élethű kialakításának köszönhetően a legtöbb ragadozót kapásra ingerli. Mozgásának, formájának és bordázott testének köszönhetően, az egyik legjobb választás lehet akkor, amikor a bevált műcsalijaink már csődöt mondtak.
A speciális anyagfelhasználása miatt a csali fajsúlya rendkívül csekély, így az a mederfenékre leérve lebeg. A legtöbb technikához és halfajhoz ajánljuk!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Újdonság a Haldorádó kínálatában!
Újdonságként elhoztuk Nektek a Wist csaligyártó cég termékeit! A keleti országokban rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek ezen cég égisze alá tartozó termékek. Úgy gondoljuk, hogy ezek a speciális műcsalik hamar elnyerik majd a horgászok elismerését és kihagyhatatlan lesz majd a pergetők kelléktárából.
A Fat Xwist egy olyan különleges műcsali, amely élethű kialakításának köszönhetően a legtöbb ragadozót kapásra ingerli. Mozgásának, formájának és bordázott testének köszönhetően, az egyik legjobb választás lehet akkor, amikor a bevált műcsalijaink már csődöt mondtak.
A speciális anyagfelhasználása miatt a csali fajsúlya rendkívül csekély, így az a mederfenékre leérve lebeg. A legtöbb technikához és halfajhoz ajánljuk!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.