Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Már több, mint 70 éve, hogy elkészültek az első Mepps villantók. A világ elsőszámú villantó gyártó cége ez idő alatt olyan tapasztalatra tett szert, hogy mára csakis osztályon felüli minőségű műcsalikat dob piacra. A Mepps Aglia Fluo az egyik legelterjedtebb típus a termékpalettán. Különlegessége, hogy a felületét olyan fénygyűjtő, fluoreszkáló bevonattal látták el, amely még vonzóbbá és fogósabbá teszik a műcsalit. Így az UV sugarak által stimulált Fluo villantók nagyon jól látszanak mélyebb, zavaros vizekben is, ahova már nem jutnak le a fénysugarak. Továbbá verhetetlennek bizonyult éjszakai süllőzés és harcsázások alkalmával. Változatos méretekben és színekben kapható. Javasolt süllő, csuka vagy harcsa horgászatához.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Már több, mint 70 éve, hogy elkészültek az első Mepps villantók. A világ elsőszámú villantó gyártó cége ez idő alatt olyan tapasztalatra tett szert, hogy mára csakis osztályon felüli minőségű műcsalikat dob piacra. A Mepps Aglia Fluo az egyik legelterjedtebb típus a termékpalettán. Különlegessége, hogy a felületét olyan fénygyűjtő, fluoreszkáló bevonattal látták el, amely még vonzóbbá és fogósabbá teszik a műcsalit. Így az UV sugarak által stimulált Fluo villantók nagyon jól látszanak mélyebb, zavaros vizekben is, ahova már nem jutnak le a fénysugarak. Továbbá verhetetlennek bizonyult éjszakai süllőzés és harcsázások alkalmával. Változatos méretekben és színekben kapható. Javasolt süllő, csuka vagy harcsa horgászatához.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.