Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A 2023-as új termékek közt bőven akadt olyan, amely kifejezetten a meleg vízi horgászatokhoz készült, így aztán nincs semmi meglepetés abban, hogy a legtöbb összeállításban ezek kaptak helyet, hisz szeretnénk a kísérletező kedvű pecások kedvében is járni! Természetesen a nyári receptgyűjteményben a pontyhorgászok mellett a busákat és az amurokat megcélzó pecások is találnak maguknak optimális lehetőségeket!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
A Decoy termékek sós és édes vízi körülményekre egyaránt alkalmas, prémium minőségű horgászeszközök. A korrózióvédelemmel kezelt felületű horgok, aprócikkek magas széntartalmű fémből készülnek. 2004-ben a Decoy, Japán első számú horoggyártója lett, köszönhetően a speciális élezésnek, és kovácsolási technikának köszönhetően.
Ez a különleges Decoy jigfej kifejezetten a hínáros területek meghorgászására való. Az ólomnehezék rajta van a horgon, így sokkal kisebb az elakadás esélye, a csali természetes mozgása viszont megmarad. Az ólomfej minden esetben precíz súlyozású, szépen megmunkált darab, a belé integrált horog pedig masszív, erős, szuper éles heggyel rendelkező típus. Mind a súly-, mind a horogméretet illetően széles kínálattal kerül forgalomba, így kisebb és nagyobb csalikhoz, sekélyebb vagy mélyebb területekhez, valamint álló- és folyóvízre egyaránt megtalálható a leginkább megfelelő változat.
Kiszerelés: 5 db / csomag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Decoy termékek sós és édes vízi körülményekre egyaránt alkalmas, prémium minőségű horgászeszközök. A korrózióvédelemmel kezelt felületű horgok, aprócikkek magas széntartalmű fémből készülnek. 2004-ben a Decoy, Japán első számú horoggyártója lett, köszönhetően a speciális élezésnek, és kovácsolási technikának köszönhetően.
Ez a különleges Decoy jigfej kifejezetten a hínáros területek meghorgászására való. Az ólomnehezék rajta van a horgon, így sokkal kisebb az elakadás esélye, a csali természetes mozgása viszont megmarad. Az ólomfej minden esetben precíz súlyozású, szépen megmunkált darab, a belé integrált horog pedig masszív, erős, szuper éles heggyel rendelkező típus. Mind a súly-, mind a horogméretet illetően széles kínálattal kerül forgalomba, így kisebb és nagyobb csalikhoz, sekélyebb vagy mélyebb területekhez, valamint álló- és folyóvízre egyaránt megtalálható a leginkább megfelelő változat.
Kiszerelés: 5 db / csomag
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.