A nyári időszakban, a felmelegedett víz miatt a pontyok és az amurok etetésen történő megfogása már sokszor jobban működik, mint a method technika. Persze, ahogy előző filmemben és írásomban bemutattam, kivitelezhető ez is, ha van egy olyan készségünk, amellyel etetünk, és az etetést method kosárral horgásszuk meg. Létezik azonban az etetés kivitelezésének egy egyszerűbb módja is. Ez egy kevésbé ismert method módszer, ami – főleg a meleg vizekben – rendkívül hatékony! Ebben az epizódban ezt szeretném nektek megmutatni.
Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Extra erős, ultra hegyes, kovácsolt japán acélból készült jighorgok, a Mustad kínálatából. Precízen öntött gömb ólomfejjel, 6/0-ás horog mérettel, mely kifejezetten a nagy méretű gumi csalikhoz ideális, amikor kapitális csukákra, vagy harcsára horgászunk. A speciális csalitartója biztonságosan és stabilan fogja a gumit.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Extra erős, ultra hegyes, kovácsolt japán acélból készült jighorgok, a Mustad kínálatából. Precízen öntött gömb ólomfejjel, 6/0-ás horog mérettel, mely kifejezetten a nagy méretű gumi csalikhoz ideális, amikor kapitális csukákra, vagy harcsára horgászunk. A speciális csalitartója biztonságosan és stabilan fogja a gumit.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.