A nyári időszakban, a felmelegedett víz miatt a pontyok és az amurok etetésen történő megfogása már sokszor jobban működik, mint a method technika. Persze, ahogy előző filmemben és írásomban bemutattam, kivitelezhető ez is, ha van egy olyan készségünk, amellyel etetünk, és az etetést method kosárral horgásszuk meg. Létezik azonban az etetés kivitelezésének egy egyszerűbb módja is. Ez egy kevésbé ismert method módszer, ami – főleg a meleg vizekben – rendkívül hatékony! Ebben az epizódban ezt szeretném nektek megmutatni.
Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
A Decoy termékek sós és édes vízi körülményekre egyaránt alkalmas, prémium minőségű horgászeszközök. A korrózióvédelemmel kezelt felületű horgok, aprócikkek magas széntartalmű fémből készülnek. 2004-ben a Decoy, Japán első számú horoggyártója lett, köszönhetően a speciális élezésnek, és kovácsolási technikának köszönhetően.
Ez a különleges kulcskarika nem kör alakú, hanem inkább tojás formájú. A Decoy kulcskarikák nemcsak nagy szilárdságuk miatt népszerűek, hanem azért is, mert a horog rögzítése után vissza tudnak térni eredeti alakjukba. Kovácsolt rozsdamentes acélból készülnek, és korrózió-gátló bevonattal látják el őket a gyártás során. A kulcskarika anyagának olyan tulajdonságai vannak, amelyeknek köszönhetően szuper szilárdsággal bír, így akár tartós használat mellett is sokáig megőrzi rugalmasságát.
Kiszerelés: 12 db / csomag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Decoy termékek sós és édes vízi körülményekre egyaránt alkalmas, prémium minőségű horgászeszközök. A korrózióvédelemmel kezelt felületű horgok, aprócikkek magas széntartalmű fémből készülnek. 2004-ben a Decoy, Japán első számú horoggyártója lett, köszönhetően a speciális élezésnek, és kovácsolási technikának köszönhetően.
Ez a különleges kulcskarika nem kör alakú, hanem inkább tojás formájú. A Decoy kulcskarikák nemcsak nagy szilárdságuk miatt népszerűek, hanem azért is, mert a horog rögzítése után vissza tudnak térni eredeti alakjukba. Kovácsolt rozsdamentes acélból készülnek, és korrózió-gátló bevonattal látják el őket a gyártás során. A kulcskarika anyagának olyan tulajdonságai vannak, amelyeknek köszönhetően szuper szilárdsággal bír, így akár tartós használat mellett is sokáig megőrzi rugalmasságát.
Kiszerelés: 12 db / csomag
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.