Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
A Decoy termékek sós és édes vízi körülményekre egyaránt alkalmas, prémium minőségű horgászeszközök. A korrózióvédelemmel kezelt felületű horgok, aprócikkek magas széntartalmű fémből készülnek. 2004-ben a Decoy, Japán első számú horoggyártója lett, köszönhetően a speciális élezésnek, és kovácsolási technikának köszönhetően.
Ez az ultra erős kapocs lehetővé teszi a műcsalik gyors cseréjét. Különlegessége, hogy „V” alakban végződik, így sokkal stabilabban tartja a műcsalit, mint a lekerekített formájú kapocs. Kovácsolt rozsdamentes acélból készül, és korrózió-gátló bevonattal látják el a gyártás során. A kapocs anyagának olyan tulajdonságai vannak, amelyeknek köszönhetően szuper szilárdsággal bír, így akár tartós használat mellett is sokáig megőrzi rugalmasságát.
Kiszerelés: 12 db / csomag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Decoy termékek sós és édes vízi körülményekre egyaránt alkalmas, prémium minőségű horgászeszközök. A korrózióvédelemmel kezelt felületű horgok, aprócikkek magas széntartalmű fémből készülnek. 2004-ben a Decoy, Japán első számú horoggyártója lett, köszönhetően a speciális élezésnek, és kovácsolási technikának köszönhetően.
Ez az ultra erős kapocs lehetővé teszi a műcsalik gyors cseréjét. Különlegessége, hogy „V” alakban végződik, így sokkal stabilabban tartja a műcsalit, mint a lekerekített formájú kapocs. Kovácsolt rozsdamentes acélból készül, és korrózió-gátló bevonattal látják el a gyártás során. A kapocs anyagának olyan tulajdonságai vannak, amelyeknek köszönhetően szuper szilárdsággal bír, így akár tartós használat mellett is sokáig megőrzi rugalmasságát.
Kiszerelés: 12 db / csomag
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.