Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A Dives To (DT) típus az első balsafából készült Rapala wobbler, mely beépített csörgőkkel van szerelve. Ez a távdobó rendszerű műcsali a legjobb minőségű válogatott balsafából készül. A négy méret úgy lett kialakítva, hogy mindegyik egy adott mélységre törjön le a lehető leggyorsabban és maradjon is ott a legtovább. Így egy nagyon fogós wobblert terveztek, hiszen egy műcsali minél tovább van a meghorgászni kívánt zónában, annál nagyobb a fogási esélye.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Dives To (DT) típus az első balsafából készült Rapala wobbler, mely beépített csörgőkkel van szerelve. Ez a távdobó rendszerű műcsali a legjobb minőségű válogatott balsafából készül. A négy méret úgy lett kialakítva, hogy mindegyik egy adott mélységre törjön le a lehető leggyorsabban és maradjon is ott a legtovább. Így egy nagyon fogós wobblert terveztek, hiszen egy műcsali minél tovább van a meghorgászni kívánt zónában, annál nagyobb a fogási esélye.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.