Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Kifejezetten keresem azokat a kevésbé ismert vagy gyakorta teljesen ismeretlen hazai és külföldi vízterületeket, amelyek még nincsenek „felkapva”. A kockázat sokkal nagyobb az ilyen helyeken, hiszen gyakorta azt sem lehet tudni biztosan, hogy mi lakik bennük. De egy ilyen helyen becserkészett, elsőként megfogott, érintetlen hal számomra sokkal nagyobb kihívást és örömet ad, mint amikor már sokadik vagyok a sorban…
A Salmo Executorral túlzás nélkül minden ragadozó hal eredményesen fogható. Mozgása élethű, eleven és vibráló, mely nem maradhat észrevétlenül a halak előtt. Tökéletesen vezethető lassú és gyorsabb tempóban is, de igazán nagy előnye abban rejlik, hogy lassú bevontatásra is elképesztően ingerlő táncba kezd a vízbe érés pillanatától. 5 cm-es változata 0,6 méter merüléssel bír, így az éjszakai süllőportyákra kötelező magunkkal vinni.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Salmo Executorral túlzás nélkül minden ragadozó hal eredményesen fogható. Mozgása élethű, eleven és vibráló, mely nem maradhat észrevétlenül a halak előtt. Tökéletesen vezethető lassú és gyorsabb tempóban is, de igazán nagy előnye abban rejlik, hogy lassú bevontatásra is elképesztően ingerlő táncba kezd a vízbe érés pillanatától. 5 cm-es változata 0,6 méter merüléssel bír, így az éjszakai süllőportyákra kötelező magunkkal vinni.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.