Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Annak ellenére, hogy a Minnow az egyik legrégebbi Salmo modell, még mindig nagyon sok horgász fedez fel benne új lehetőségeket szerte a világon. Ezek a wobblerek igen nagy frekvenciával dolgoznak, jól dobhatók. Komoly méret- és színválasztéka miatt szinte minden víztípusra és minden ragadozó halhoz megtalálhatjuk az optimális darabot, ezért is oly népszerűek több kontinensen is! Négyféle méretben, úszó, süllyedő és mélyre törő változatban készül, de utóbbiból csak 7 cm-es. Erőteljes veretésük miatt a szokványos bevonatatási módokon eredményesek lehetünk velük. Folyóvízen sodrással együtt és partra merőlegesen húzva is használhatjuk. A MINNOW 7F kis merülése miatt kifejezetten sekély tavak eredményes műcsalija.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Annak ellenére, hogy a Minnow az egyik legrégebbi Salmo modell, még mindig nagyon sok horgász fedez fel benne új lehetőségeket szerte a világon. Ezek a wobblerek igen nagy frekvenciával dolgoznak, jól dobhatók. Komoly méret- és színválasztéka miatt szinte minden víztípusra és minden ragadozó halhoz megtalálhatjuk az optimális darabot, ezért is oly népszerűek több kontinensen is! Négyféle méretben, úszó, süllyedő és mélyre törő változatban készül, de utóbbiból csak 7 cm-es. Erőteljes veretésük miatt a szokványos bevonatatási módokon eredményesek lehetünk velük. Folyóvízen sodrással együtt és partra merőlegesen húzva is használhatjuk. A MINNOW 7F kis merülése miatt kifejezetten sekély tavak eredményes műcsalija.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.