Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A 2023-as új termékek közt bőven akadt olyan, amely kifejezetten a meleg vízi horgászatokhoz készült, így aztán nincs semmi meglepetés abban, hogy a legtöbb összeállításban ezek kaptak helyet, hisz szeretnénk a kísérletező kedvű pecások kedvében is járni! Természetesen a nyári receptgyűjteményben a pontyhorgászok mellett a busákat és az amurokat megcélzó pecások is találnak maguknak optimális lehetőségeket!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Az új Salmo Rail Shad wobbler egy igazi egyedi kivitelezésű műcsali a Salmo szortimentben. Lehetőséget kínál normál, illetve vertikális pergetésre is egyaránt. Minden darab a legmagasabb minőségi elvek betartása mellett készült. A Rail Shad elnevezése nem véletlen, hiszen Shad vagyis kishal formájú testet kapott, a Rail pedig sínre utal, ami lelke a csalinak. Ez az egyedi sín a műcsali hátán található az orrától majdnem a háta közepéig, ebben van egy kulcskarika, ami csúszkálni tud ezen a sínen. Ha dobunk vele, akkor az orrába lévő részbe csúszik a sínen, éppen ezért rendkívül jól dobható műcsaliról beszélhetünk.
Vízbeesés után, ha gyorsan felvesszük a kontaktot és gyorsan is vontatjuk a csalit, akkor normál wobblerként viselkedik a csali, és hasonlóan fogós tud lenni például balinra, mint a Thrill.
Abban az esetben, ha hagyjuk süllyedni - mivel süllyedő műcsaliról beszélünk - a kulcskarika hátrébb csúszik, így máris egy más tulajdonságokkal rendelkező wobblerről beszélhetünk. Ezt vezethetjük úgy, mint egy vertikális csalit, vagy mint egy klasszikus jig csalit.
A hat centis méretben kapható Rail Shad, 14 grammos súllyal rendelkezik, így egy médium, médium-light bottal tökéletesen vezethető.
A Salmo műcsaliknál már megszokott, kiváló minőségű VMC horgokkal van szerelve, melyek közül a hátsón egy plusz ingert keltő légy is található. Különleges színekben elérhető individuális kis műcsali, mely egyediségének köszönhetően, sikeres eszköze lehet a hazai rablóhalak horogra kerítésének.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.