A nyári időszakban, a felmelegedett víz miatt a pontyok és az amurok etetésen történő megfogása már sokszor jobban működik, mint a method technika. Persze, ahogy előző filmemben és írásomban bemutattam, kivitelezhető ez is, ha van egy olyan készségünk, amellyel etetünk, és az etetést method kosárral horgásszuk meg. Létezik azonban az etetés kivitelezésének egy egyszerűbb módja is. Ez egy kevésbé ismert method módszer, ami – főleg a meleg vizekben – rendkívül hatékony! Ebben az epizódban ezt szeretném nektek megmutatni.
Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
A Thrill egy speciális balinos műcsali. Egyesíti a balinólom és a hagyományos wobbler előnyeit. Viszonylag nagy dobótávolság érhető el vele, de nem csavarja a zsinórt, mint az excentrikus balinólom. Ráadásul érvényesül a wobblerek egyik hatalmas előnye, az igazi csalihoz megtévesztésig hasonló színezés. Alakja, mérete, színezete telitalálat. Mintha a küszről fénymásolták volna. A terelőlemeze viszont szinte 90 fokban lefelé áll, ez csak azért felelős, hogy a műcsali megkapja a remegős kóválygó mozgását, magától a terelőlemeztől sem süllyedni, sem emelkedni nem fog a wobbler. Süllyed viszont magától, mert nehéz. Apró méretéhez képest sok a 12 gramm, így rendkívül jól dobható. A balinólommal szemben az előnye, hogy nem csavarja a zsinórt, és gyönyörűen „áll a vízben, tehát a háta mindig felfelé, a hasa lefelé mutat bevontatás közben, azaz folyamatosan jól látható az oldala, ezért komoly szerepet kaphat a snecire megtévesztésig hasonlító színezés. Azért hozzá kell tenni, hogy a terelőlemez miatt nem érhetők el vele akkora dobástávolságok, mint az ólommal, de a hagyományos wobblerrel összehasonlítva másfél-kétszeres az érték. Ez megfelelő felszereléssel akár 70 méter is lehet! A THRILL újszerű színváltozataival olyan helyeken is eredményesek lehetünk, ahol a halak már kiismerték a megszokott wobblereket. Állóvízen leginkább a váltakozó ritmusú bevontatás, nagyobb vízfolyásokban pedig az áramlással szemben végzett igen lassú vezetetés vagy a műcsali megtartása vezet eredményre.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.