Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
A Zander Time wobblerek szinte minden ragadozó halra alkalmazható műcsalik. olyan sok éves rablóhalas tapasztalatok alapján készült, amelynél minden lényegi szempont figyelembe volt véve. A wobblereket horgászok alkották horgászoknak, minden minőségbeli elvárásnak megfelelnek. Természetesen végig van drótozva, így kizárt, hogy ne bírja a terhelést. A karikák és a horgok a teszt során remekül helytálltak. Nagyon szépen festett műcsalik, szemet gyönyörködtető mintázat és fogósság jellemző rájuk. Maga a termék 100%-ban kézzel készült, nem nagyipari termék. Minden wobbler egyedi, kézzel gyártott, kézzel festett és egyesével tesztelt darab. Többféle méretben és típusban készül, így mindenki megtalálhatja a magának megfelelőt.
A Cat Deep 9 cm - SFC csörgős harcsás wobbler a Zander Time kínálatából! Végig drótozott, ABS műanyag kivitelezése garantálja a tartósságot és a stabilitást. Merülése 1,5-2 méter. Tűhegyes és erős VMC9622 horoggal szerelve!
Tulajdonságok:
- hossz: 9 cm
- súly: 25 gramm
- típus: floating
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Zander Time wobblerek szinte minden ragadozó halra alkalmazható műcsalik. olyan sok éves rablóhalas tapasztalatok alapján készült, amelynél minden lényegi szempont figyelembe volt véve. A wobblereket horgászok alkották horgászoknak, minden minőségbeli elvárásnak megfelelnek. Természetesen végig van drótozva, így kizárt, hogy ne bírja a terhelést. A karikák és a horgok a teszt során remekül helytálltak. Nagyon szépen festett műcsalik, szemet gyönyörködtető mintázat és fogósság jellemző rájuk. Maga a termék 100%-ban kézzel készült, nem nagyipari termék. Minden wobbler egyedi, kézzel gyártott, kézzel festett és egyesével tesztelt darab. Többféle méretben és típusban készül, így mindenki megtalálhatja a magának megfelelőt.
A Cat Deep 9 cm - SFC csörgős harcsás wobbler a Zander Time kínálatából! Végig drótozott, ABS műanyag kivitelezése garantálja a tartósságot és a stabilitást. Merülése 1,5-2 méter. Tűhegyes és erős VMC9622 horoggal szerelve!
Tulajdonságok:
- hossz: 9 cm
- súly: 25 gramm
- típus: floating
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.