A nyári időszakban, a felmelegedett víz miatt a pontyok és az amurok etetésen történő megfogása már sokszor jobban működik, mint a method technika. Persze, ahogy előző filmemben és írásomban bemutattam, kivitelezhető ez is, ha van egy olyan készségünk, amellyel etetünk, és az etetést method kosárral horgásszuk meg. Létezik azonban az etetés kivitelezésének egy egyszerűbb módja is. Ez egy kevésbé ismert method módszer, ami – főleg a meleg vizekben – rendkívül hatékony! Ebben az epizódban ezt szeretném nektek megmutatni.
Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
A különleges formájú forgóval ellátott karabiner legfőbb sajátossága, hogy legnagyobb igénybevétel során sem tud kikapcsolódni. A legrafináltabb harcsa sem tudja kigombolni. A belecsatolt műcsali mozgását az optimális méretű fül nem töri meg. Elsősorban pergető horgászok számára készítették, de bevethető minden olyan módszernél, ahol egy megbízható és erős karabinerre van szükség. Mérete: 6-os szakítószilárdság 21 kg (10 db/csg).
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A különleges formájú forgóval ellátott karabiner legfőbb sajátossága, hogy legnagyobb igénybevétel során sem tud kikapcsolódni. A legrafináltabb harcsa sem tudja kigombolni. A belecsatolt műcsali mozgását az optimális méretű fül nem töri meg. Elsősorban pergető horgászok számára készítették, de bevethető minden olyan módszernél, ahol egy megbízható és erős karabinerre van szükség. Mérete: 6-os szakítószilárdság 21 kg (10 db/csg).
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.