Egy olyan előkét szeretnék bemutatni, mely gyorsan nagy kedvencem lett. Elsősorban behúzós horgászatok során alkalmazom, de dobós módszernél is hatékony. A legtöbb nagy halamat ez a rig adta, lássuk, melyik is ez, és hogyan készítem!
A folyamatos fejlesztő munka és a modern, dinamikusan fejlődő gyártástechnológia újabb és újabb határokat nyit, mi pedig igyekszünk a lehető legjobban kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, természetesen szem előtt tartva a vásárlói igényeket, illetve a korszerű trendeket. A folyamat eredményeként büszkén mutatjuk be a By Döme TEAM FEEDER paletta legújabb bottartó fej kollekcióját!
A téli fagyos túrák után jólesett már egy kicsit felmelegedni és egy olyan országban horgászni, ahol télen is pezseg az élet, ahol felrobban a víz, ha megakasztasz egy nagytestű halat. Annyira vágytam már erre az érzésre, annyira szerettem volna megküzdeni egy izmos, kapitális hallal!
A Pinewood a világ egyik vezető ruházaticikk- és kiegészítő-gyártója az aktív szabadidős tevékenységet folytató emberek számára. Vadász, horgász, túra, és szabadidősport kedvelőinek ezt a márkát ismerniük kell.
Kötött szélálló pulóver, magas és kényelmes, szélálló gallérral. A nyaknál a rövid cipzár kényelmet ad. Strapabíró megerősítés a vállon és a könyék részen.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Pinewood a világ egyik vezető ruházaticikk- és kiegészítő-gyártója az aktív szabadidős tevékenységet folytató emberek számára. Vadász, horgász, túra, és szabadidősport kedvelőinek ezt a márkát ismerniük kell.
Kötött szélálló pulóver, magas és kényelmes, szélálló gallérral. A nyaknál a rövid cipzár kényelmet ad. Strapabíró megerősítés a vállon és a könyék részen.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.