Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Kifejezetten keresem azokat a kevésbé ismert vagy gyakorta teljesen ismeretlen hazai és külföldi vízterületeket, amelyek még nincsenek „felkapva”. A kockázat sokkal nagyobb az ilyen helyeken, hiszen gyakorta azt sem lehet tudni biztosan, hogy mi lakik bennük. De egy ilyen helyen becserkészett, elsőként megfogott, érintetlen hal számomra sokkal nagyobb kihívást és örömet ad, mint amikor már sokadik vagyok a sorban…
A Trakker Products őszi/téli újdonsága ez a sapka, amely a korábban már jól ismert és rendkívül népszerű téli sapka megújult változata. Hagyományos stílusú, de mégis rendkívül szembeötlő megjelenésű és kissé merész, feltűnő színvilágával híven tükrözi a mai kor divatos formabontó világát.
A kényelmes viseletű, maximális hő érzetet biztosító fejfedőt egy szuper meleg szőrmebéléssel látták el.
Az ízléses egyediségét tovább emeli, a bal oldali részén elhelyezett ízléses és igényes, világosbarna bőr Trakker embléma. 100% Acrylic, puha, kötött anyagból készült. Nem csak horgászathoz, hanem a hétköznapok során, utcai viseltre is tökéletesen használható. A minden fejmérethez ideális téli sapka a már jól megszokott Trakker minőségben kerül forgalomba.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Trakker Products őszi/téli újdonsága ez a sapka, amely a korábban már jól ismert és rendkívül népszerű téli sapka megújult változata. Hagyományos stílusú, de mégis rendkívül szembeötlő megjelenésű és kissé merész, feltűnő színvilágával híven tükrözi a mai kor divatos formabontó világát.
A kényelmes viseletű, maximális hő érzetet biztosító fejfedőt egy szuper meleg szőrmebéléssel látták el.
Az ízléses egyediségét tovább emeli, a bal oldali részén elhelyezett ízléses és igényes, világosbarna bőr Trakker embléma. 100% Acrylic, puha, kötött anyagból készült. Nem csak horgászathoz, hanem a hétköznapok során, utcai viseltre is tökéletesen használható. A minden fejmérethez ideális téli sapka a már jól megszokott Trakker minőségben kerül forgalomba.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.